Index Vakbarát Hírportál

A Shell annyit keres most az olajárakon, hogy minden dolgozójának jut belőle

2022. augusztus 3., szerda 15:51

Történelmi csúcsra emelkedett a Shell bevétele, ezért úgy döntöttek, hogy az éves fizetés nyolc százalékának megfelelő bónuszban részesül az alkalmazottak túlnyomó többsége.

„Munkatársaink elismeréseként, akik nagyban hozzájárultak – a közelmúltban tapasztalt kihívások ellenére – a Shell erős működési eredményéhez, a vezérigazgatóság úgy döntött, hogy a fizetések nyolc százalékának megfelelő összegű rendkívüli jutalmat ad a világon bárhol dolgozó munkatársainak” – írta a Shell egy, a dolgozóinak szóló körlevelében.

AZ ENERGIAIPARI NAGYVÁLLALAT MÚLT HÉTEN REKORDNYERESÉGRŐL SZÁMOLT BE. RÁADÁSUL EZ MÁR A MÁSODIK EGYMÁST KÖVETŐ NEGYEDÉVBEN ÍGY VOLT.

Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a világpiacon folyamatosan emelkednek az olaj- és gázárak. A mostani prémiumkifizetések jelentős fordulatot jelentenek, hiszen a vállalat a világjárvány idején több ezer munkahelyet szüntetett meg, valamint korábban fel is függesztette a bónuszokat és korlátozta a fizetéseket.

Sokan dolgozót érint a mostani bónusz

A mostani, egyszeri kifizetést a Shell 82 ezer alkalmazottjának többsége megkapja, de a vezető alelnökök vagy magas beosztású alkalmazottak nem. Továbbá az alvállalkozók és a kihelyezett megbízottjaik sem részesülnek most bónuszban.

A mostan jutalom lehetővé teszi, hogy az alkalmazottak is részesüljenek a jelenlegi működési és pénzügyi sikereinkből

– közölte a Shell, majd a Bloomberg értesülései szerint úgy zárták levelüket, hogy „ez nem az inflációra vagy a megélhetési költségekkel kapcsolatos kihívásokra adott válaszunk”.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok