Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen növekedett a Waberer’s árbevétele

2022. augusztus 4., csütörtök 20:20

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt adatok szerint 173,2 millió eurós árbevételt ért a második negyedévben a Waberer's International Nyrt., amely egyúttal 15,5 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest.

Összesen 173,2 millió euró árbevételt ért a második negyedévben a Waberer's International Nyrt., ami 15,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a szállítmányozótársaság.

Az MTI által is közölt adatok szerint a vállalat nettó eredménye 2,5 millió euróra romlott a tavalyi 6,1 millió euró után. Mint írják, a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 11 százalékkal, 21,7 millió euróra nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

Az idei első hat hónapban a csoport árbevétele 332,1 millió euró volt, 13,6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

A tájékoztatásból az is kiderül, hogy a nettó eredmény felére csökkent, 4,2 millió euró lett, míg egy évvel korábban 8,8 millió euró volt. Ugyanebben az időszakban az EBITDA 11 százalékkal 38,0 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 36,2 millió euróról.

Barna Zsolt, a cég vezérigazgatója a jelentésben kiemelte: a kihívásokkal teli és nehezen előrejelezhető környezetben a cégcsoport által elért, 10,3 millió eurót meghaladó negyedéves, korrigált, kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT) az elmúlt évek legmagasabb értékét jelenti, és 33 százalékos javulás 2021 hasonló időszakához képest, egyben a legmagasabb negyedéves érték 2016 óta.

(Borítókép: Stiller Ákos / Bloomberg via Getty Images)

Rovatok