Index Vakbarát Hírportál

Minél több tűzifával készülne a kormány a télre, már a védett erdők sem tabuk

2022. augusztus 5., péntek 08:08

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter korábban már többször is jelezte, módosítani fognak a tűzifát érintő szabályzásokon. A csütörtöki kormányrendeletben ezt meg is tették és a már korábban bejelentett exporttilalmon túl bővítik a fakitermelés szabályzását.

A kormány az alaptörvényben meghatározott jogalkotói hatáskörében, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek miatt módosítja a tűzifa-kitermelés szabályait.

Ennek értelmében az egyik legfontosabb változtatás az, hogy 

a fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozó korábbi jogszabályban vagy hatósági döntésben megállapított korlátozást nem kell alkalmazni.

Illetve, ha egy védett területen termelnek le egy idegenhonos fajokból álló erdőt, akkor a helyére nem kell őshonos fajokat telepíteni. Ha az erdő pedig képes megújulni, akkor egyáltalán semmit sem kell telepíteni.

Könnyítenek a kitermelésen

A rendelet értelmében könnyebben lehet majd tarvágást végezni, és ez nagyobb területre is kiterjedhet. Állami erdészetekben pedig nem kötelező a hatósági engedélyt megkérni a kitermelni kívánt erdőrészlethez vezető utakhoz.

Az is meg fog változni, hogy nemesebb letermelt fafajok területeit, cser- és nemestölgyet is elég lesz sarjról felújítani. A 100 százalékban állami tulajdonú erdőkben pedig lazább szabályok lesznek a vágásérettségi kor megállapítására.

Ennek értelmében a fiatalabb fák is kivághatók lesznek.

Végezetül pedig megnövelik az erdőgazdálkodásért felelős miniszter jogköreit ebben a kérdésben.

(Borítókép: Robert Nickelsberg / Getty Images)

 

 

 

Rovatok