Index Vakbarát Hírportál

Drasztikus változás lépett életbe a Mol benzinkútjain, amit a cég is elismert

2022. augusztus 5., péntek 17:36

A Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója úgy tudja, naponta csak egyszer lehet a 480 forintos ársapkán tankolni a Molnál a július 30-i bejelentések óta. A változást azóta az olajvállalat is elismerte.

Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatójának tudomása szerint a tankolási rend legutóbbi módosítása, azaz július 30-a dél óta a Molnál egy forgalmival egy nap csak egyszer lehet hatósági áron tankolni, függetlenül a mennyiségtől.

A rendszer ugyanis felismeri a rendszámot, és jelzi a kutasnak, ha valaki már egyszer tankolt aznap, és nem engedi másodszor is ugyanazért az árért tankolni.

A Mol feltehetőleg fejlesztett a kasszarendszerén, és azóta így működnek – tette hozzá a szakember a 24.hu-nak. Emellett megmaradt az 50 literes korlátozás is, ennyit lehet tankolni egy alkalommal hatósági áron.

Bujdos Eszter szerint főleg vidéken életszerű, hogy az emberek egy nap többször is tankolnak – nekik ez mindenképpen szűkítés, hiszen a második tankolásuk már nem lesz ársapkás, hanem a piaci árat kell megfizetniük.

A maximum 50 literes korlátozásnak az az értelme, hogy ne legyenek pánikvásárlások, ne fogyjanak ki a készletek.

Nem csak vidéken fordulhat elő, hogy egy kúton nincs üzemanyag – Budapesten is bele lehetett futni, a héten nagy láncoknál (Shell, Mol, OMV) is előfordult egy adott útvonal mentén, hogy egymás után egyiknél sem volt lehetőség tankolni.

„A Balatonon pedig már júliusban is voltak gondok, például Siófokon rendszeres, hogy vasárnap délután már nincs üzemanyag" – mondta Bujdos Eszter.

Ha nincs forgalmi, olcsó benzin sincs

Egy vidéki robogós arról panaszkodott, hogy július 30-a óta hatósági áron nem, csak piaci áron adnak ki neki üzemanyagot. Ennek pedig az az oka, hogy

a robogóknak nincs forgalmi engedélyük, így azt nem is tudják bemutatni a benzinkúton, annak igazolására, hogy a jármű magyar természetes személy birtokában van, aki jogosult a 480-as üzemanyagra.

Hiába vitték az adásvételi szerződést, és a kgfb-igazolást, így sem kaptak olcsón benzint. Mint írta, a környékükön sokan járnak robogóval dolgozni, mert az keveset fogyaszt, és így olcsóbb a bejárás.

Bujdos Eszter szerint nem egyértelmű a rendelet, ezért fordulhat elő, hogy a robogósoknak nem adnak hatósági áras benzint. Úgy véli, a magyar kgfb-s igazolással a magyar honosságot el kellene fogadni. Tudomása szerint van kút, amely a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) állásfoglalását kérte ebben a kérdésben.

Azok, akik céges juttatásként kapnak személyautót, és azt magáncélra is használhatják, természetes személyként nem tankolhatnak szombat óta hatósági üzemanyagot az autóba.

Bujdos Eszter szerint hasonló cipőben járhatnak azok is, akik autót bérelnek, ugyanis a tulajdonos ebben az esetben is cég. Az ügyvezető tudomása szerint az egyéni vállalkozóknak most hatósági áron jár az üzemanyag, hiszen a forgalmijukban csak a személynevük szerepel.

Válaszolt a Mol, tényleg egy tankolás lehetséges 480 forintos áron

A Mol később ahvg.hu megkeresésére reagált a tankolók jelzésére. A vállalat a lapnak adott válaszában elismerte, hogy a vásárlók számára napi egy tranzakció keretében, legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolását teszi lehetővé vásárlói részére a kisnyomású kútoszlopokon.

Változtak a szabályok az ársapkára vonatkozóan

A múlt hét szombat délelőtti rendkívüli Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette:

A KORMÁNY FELSZABADÍTJA A STRATÉGIAI KÉSZLETEK EGY RÉSZÉT, MIUTÁN KARBANTARTÁS MIATT LEÁLL A MOL SZÁZHALOMBATTAI FINOMÍTÓJA, ILLETVE A LAKOSSÁGON, A TAXISOKON ÉS A MEZŐGAZDASÁGI ERŐGÉPEKEN KÍVÜL MINDENKIT KIZÁRNAK A 480 FORINTOS, KEDVEZMÉNYES TANKOLÁSBÓL, ÍGY A CÉGES AUTÓKAT IS.

Mindeközben folyamatosan töltik fel az ország gáztározóit.

A benzinárstop legújabb, múlt szombaton bejelentett módosítását többen is bírálták az ellenzéki pártok részéről. A DK szerint a döntés újabb megszorítás Orbán Viktor részéről, a Momentum káoszkormányzásról beszélt, míg a Jobbik úgy értékelt, hogy „a kormány most az utolsó bőrt is lehúzza a kisvállalkozókról”.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok