Index Vakbarát Hírportál

Hirtelen kevésbé lett fontos a klíma otthonra

2022. augusztus 11., csütörtök 12:10

Főleg új hűtővel, mosógéppel és fagyasztóval próbálnak spórolni a magyarok a rezsin – derült ki egy friss kutatásból, amely arra is rámutatott, hogy hirtelen kevésbé lett fontos számunkra a klíma otthonra, ahogy már a szárítógépet is luxusnak tartjuk.

Bár a mobil és splitklíma-berendezések heti eladása felére, harmadára esett vissza az új rezsicsökkentési szabályok július közepi bejelentése óta, más háztartási nagygépeknél alapvetően az a tapasztalat, hogy az eladások visszaálltak a korábbi szintre, sőt a hűtőszekrények és fagyasztók esetében még nőtt is a rendelésszám – derült ki a cég sajtóközleményéből. 

A nyári hónapokban a hűtőszekrény mindig slágertermék, ám a rezsicsökkentési szabályok változása miatt csaknem negyedével emelkedtek az eladások: július elejétől augusztus első hetének végéig hűtőszekrényből és mosógépből (és mosó-szárítógépből) rendelték a legtöbbet a háztartási nagygépek közül az eMAG.hu-ról.

A vállalat szerint a vásárlók egyértelműen rezsicsökkentési céllal rendelik ezeket, hiszen a tíz legnépszerűbb modell mind D, E vagy F energiabesorolású, vagyis nagyon kedvező fogyasztású.

A fagyasztók eladása körülbelül 40 százalékkal emelkedett a rezsicsökkentést csökkentő bejelentés hetében, és a heti eladási számok azóta is folyamatosan nőnek. Például augusztus első hetében 60 százalékkal több fagyasztót vettek a vásárlók, mint egy hónappal korábban. Itt is energiahatékony készülékeket keresnek a vásárlók, a tíz legnépszerűbb modell kivétel nélkül E és F energiaosztályú.

Szokatlanul alakult a mosógépek és mosó-szárítógépek eladása: a július közepi kormánybejelentés után ideiglenesen nagyjából ötödével visszaestek az eladások, a hónap utolsó hete óta azonban olyan stabil a növekedés, hogy most augusztus első hetében már ötödével több gépet rendeltek, mint a bejelentés előtt.

A tíz legnagyobb számban rendelt modell között csak mosógépeket találunk, mosó-szárítógépeket nem, és a top 10 mosógép között csupa B, C, D, E energiaosztályú van, csupán egy G-s, ami a korábbi A++-nak felel meg, tehát szintén elég kedvező fogyasztású.

A legnagyobb számban rendelt háztartási nagygépek július 1. és augusztus 7. között:

  1. hűtőszekrény;
  2. mosógép és mosó-szárítógép;
  3. klímaberendezés (mobil és split);
  4. fagyasztó;
  5. sütő;
  6. tűzhely;
  7. különálló szárítógép. 

Rovatok