Index Vakbarát Hírportál

Nagyon pórul járhat idén, akinek még biztosítása sem volt

2022. augusztus 13., szombat 18:56

Az idén nagyon pórul járhat, akinek még biztosítása sem volt. A kormány mellett a jegybank is figyeli majd, hogy mennyire gyorsak a biztosítók a kárügyintézésnél.

A történelmi léptékű aszály okozta károk kezelését nemcsak a kormányzat kezeli kiemelt figyelemmel, hanem most már a Magyar Nemzeti Bank is. Miután az augusztus 8-i Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek egyike gyorsított kárfelmérést és kifizetést ír elő a biztosítók számára, a jegybank is bejelentette, hogy rendkívüli adatbekéréssel, ezt követően folyamatos heti adatszolgáltatással, szükség esetén pedig külön témavizsgálat megindításával tekinti át, hogy a hazai mezőgazdasági biztosítók eleget tesznek-e az aszálykárok eddigiekhez képest gyorsítottabb felmérésére és kárkifizetésére vonatkozó friss előírásoknak.

Mivel a súlyosan csapadékhiányos időszak továbbra is folytatódik, ezért folyamatosan érkeznek a kárbejelentések is – ezek beérkezésére október vége a hivatalos határidő. Július közepén-végén az Index által megkeresett, az agrárbiztosítási piacon meghatározó három legnagyobb szereplő, az Allianz Hungária, a Groupama Biztosító és a Generali egyaránt arról számolt be, hogy folyamatosan érkeztek hozzájuk a kárbejelentések, és ennek nyomán folyamatos volt a kifizetés is. Az Allianzhoz és a Generalihoz is nagy számban érkeztek jég- és viharkár-bejelentések az őszi vetésű és tavaszi kultúrákra, túlnyomórészt a Dunántúlról. Utóbbinál megkeresésünkre úgy fogalmaztak, hogy a keleti régióban egyértelműen az aszály és a tűzkár pusztít. Az aszály többmegyényi területet érint, ez pedig a teljes biztosítási piacon több tízmilliárdos kárt okozhat majd.

Mindhárom cég arról számolt be, hogy bár évek óta egyre nagyobb károkat szenved el az agrárium az időjárás miatt, és az agrárkárenyhítési rendszer is a biztosításkötés felé tereli a gazdákat azzal, hogy akinek nincs szerződése, az az állami kárenyhítés felére jogosult, ha megfelel a kártérítési feltételeknek, mégis csak lassan nő a biztosított terület nagysága. Az évek óta 4-5 ezer növénybiztosítást kezelő Generali Biztosítónak lassú, de folyamatos a szerződésszám-bővülése, de arra is felhívták a figyelmet, hogy Magyarországon a különböző mezőgazdasági erőforrások egy jelentős része még mindig nem biztosított. Ha pedig szerződnek is a termelők, akkor a díjtámogatott konstrukciók iránt érdeklődnek, míg a piaci alapú agrárbiztosítások piaca és az így biztosításba vont terület nagysága stagnál. 

A legpontosabb adatokat a Groupama adta: a cég közel 6 ezer termelővel kötött növénybiztosítást – ez 10-15 százalékos növekedést jelent a tavalyi szerződésszámhoz képest –, a biztosított terület pedig megközelíti a 450 ezer hektárt. A leginkább a jégesőtől félnek a gazdák, de egyre többen kötik a 8 kockázatra szóló, ún. „A” típusú csomagbiztosítást is. Július közepéig a Groupamához 1343 növénykár-bejelentés érkezett, a legtöbb kalászos gabonákra, kukoricára, napraforgóra, repcére és szójára szólóan. A bejelentett kárérték meghaladta a 2,2 milliárd forintot, de a biztosítónál arra számítottak, hogy az aszály miatt beérkező napi 30-40 új bejelentés feldolgozása után ennek a sokszorosára nő majd a kárérték és a kifizetés is. 

 Augusztus második hetére az Agrárminisztérium becslése szerint meghaladhatja az egymillió hektárt, a hazai szántóterület ötödét a gyakorlatilag kiszáradt termőterület. A kárértéket egyelőre szintén csak becsülni lehet: az már tudható, hogy a búza esetében legkevesebb 25 százalékos terméskiesést okozott a szárazság, de mostanra Közép-Magyarország és az Alföld jelentős részén megsemmisült a kukoricaállomány, és már a dunántúli termést is fenyegeti a szárazság.

A friss kormányintézkedés szerint az aszály miatt kárt szenvedett kukorica és napraforgó termesztésével foglalkozó gazdálkodók a kárrendezési folyamat lezárulta előtt kárelőleget igényelhetnek, amelynek mértéke a növénybiztosítási szerződés szerint fizethető kártérítés legalább 50 százaléka. A kárbejelentést 2022. október 31-ig kizárólag elektronikus formában, rendeletileg meghatározott nyomtatványon lehet megtenni a biztosítók felé. 

A kárbejelentésnél fontos figyelembe veendő szempont, hogy az elszenvedett kár üzemenként és növénykultúránként elérje a 80 százalékos kárátlagot. Egyéb esetben a gazdálkodó nem jogosult a kárelőlegre. A kárelőleget a biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül ki kell fizetniük az érintett növénybiztosítási szerződéssel rendelkező biztosítottak számára. A kártérítés végleges összegének megállapításakor a kártérítési összeg és a kárelőleg különbözetével minden esetben el kell számolnia a biztosítónak és a gazdálkodónak. Ha ezen elszámolás eredményeként az érintett biztosítottat visszafizetési kötelezettség terheli, akkor e kötelezettségének a biztosító erre vonatkozó felhívásától számított 14 napon belül köteles eleget tenni. 

A jegybank pedig vizsgálja majd, a mezőgazdasági biztosítók eleget tesznek-e az aszálykárok gyorsított felmérésére és kárkifizetésére vonatkozó kormányzati elvárásnak. Maga az agrárbiztosítási piac egyébként a mintegy 10 éve elérhető állami díjtámogatás miatt egyre nagyobbra nő. Az Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft. (AKI) statisztikai adatai szerint 2021-ben a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele 22 milliárd forint, a kárkifizetés pedig 10,9 milliárd forint volt. Utóbbi közel 65 százalékos, ugrásszerű növekedést jelent az előző évi hasonló adathoz képest. A mezőgazdasági biztosításokon belül a gazdálkodók 19,2 milliárd forint növénybiztosítási díjat (ami 20 százaléknyi növekedés 2021-hez képest) fizettek be az itthon működő 3 agrárbiztosító, 1 fióktelep és számos biztosítóegyesület részére, amiből 17,2 milliárd forint (a befizetések közel 90 százaléka) után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást. 

A mezőgazdasági biztosítások gerincét, az összes díjbevétel 87,1 százalékát tehát az aszálykárok mellett egyebek közt a fagyok, viharok stb. ellen is fedezetet nyújtó növénybiztosítások adják. A növénybiztosítások esetében tavaly a kárkifizetés 9,7 milliárd forintra rúgott (ami a 2020. évivel összevetve közel 64,4 százalékos bővülés). A biztosítási ágazat átlagos kárhányada így tavaly 50,5 százalékot tett ki.

Rekordveszteséget okoz az időjárás az agráriumnak

Júliusi becslések az akkori piaci árakkal számolva 400–1000 milliárd forintra tették a terméskiesés miatti veszteséget, és ebben a kertészet és szőlészet vagy az állattenyésztés kisült gyepek miatti veszteségei nem is szerepeltek, csak a főbb szántóföldi kultúráknál elszenvedett, aszály miatti veszteségek. Az idén bejelentett agrárkárok nagyságát azonban a nyár eleji dunántúli jégverések mellett a tűzesetek is növelik majd.

Az mindenesetre biztosra vehető, hogy a kárenyhítési alapban e célra elkülönített összeg kevés lesz, és bár ez felülről nyitott alap, az Agrárminisztérium már júliusban megkezdte a lobbizást azért, hogy a költségvetési zárolások ellenére a kormány a jövő februári kárenyhítés-kifizetési időszakra biztosítsa a szükséges többletforrást. 

(Borítókép: Sárguló, a szárazság miatt alig fejlődő kukorica a Hajdú-Bihar megyei Hajdúszovát térségében 2022. július 18-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok