Index Vakbarát Hírportál

A rezsiárak miatt szüntetheti meg több szolgáltatását a martfűi termálfürdő

2022. augusztus 14., vasárnap 12:00

A gyógyászati kezeléseken kívül korlátozzák a szolgáltatásaikat az áram tízszeresére növekedett ára és a gázár meghétszereződése miatt a Martfű Termál Spában.

Tomasovszky László a napokban az energiaköltségekre hivatkozva bejelentette, ideiglenesen leállítják a fürdő bizonyos szolgáltatásait. A Martfű Termál Spa a honlapján közölte a szolgáltatások megszűnésének okait. Miután a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett, és hozzányúltak a rezsicsökkentéshez, a vállalkozások és a magánszemélyek is új energiaárakkal szembesültek.

A kialakult energia-veszélyhelyzet miatt takarékoskodásra szorult az ELTE Természettudományi Kara is, bezárhatja néhány részlegét, amiről itt írtunk.

Nyolc hónap alatt tízszeresére drágult az áram

A vendégeknek a honlapjukon közzétett tájékoztatóban azt írták, hogy alig nyolc hónap alatt kilowattóránként 19,2 forintról 200 forintra ugrott az áram költsége, a gáz ára pedig a hétszeresére emelkedett.

Ilyen költségemelkedés mellett szolgáltatásainkat rendkívül nehéz fenntartani. Mepróbálva elkerülni a széles körben kifizethetetlenné váló fürdőszolgáltatási díjakat, szolgáltatásaink egy részét szüneteltetnünk vagy időben korlátoznunk kell

indokolták a szolgáltatások szüneteltetéséről szóló intézkedést.

A következő szolgáltatásoknak kénytelenek lesznek határozatlan időre búcsút inteni a vendégek:

Ezenkívül a hétvégi nyitvatartási idő a hétköznapihoz képest rövidülhet a fürdő- és a wellnessrészlegeknél, egyes gyógymedencéket pedig időszakosan lezárnak.

Rovatok