Index Vakbarát Hírportál

Megakadt a Mol szlovén felvásárlása

2022. augusztus 18., csütörtök 17:00

Az uniós versenyhatóság állítólag nem kapta meg az összes szükséges információt a Moltól az OMV Slovenija felvásárlásáról. Ezért a háromszázmillió eurós tranzakció engedélyezési folyamata átcsúszhat a jövő évre.

Az Európai Bizottság felfüggesztette a Mol szlovéniai benzinkúthálózat vásárlásával kapcsolatos versenyjogi vizsgálatot – ahogy arról a vg.hu beszámolt –, amit az uniós összefonódás-ellenőrzési rendelet alapján indított még júniusban. A hivatalos forrásból származó értesülések szerint a Mol nem adott át minden, a bizottság által kért információt, így végül a döntés az lett, hogy

az eljárás a szükséges dokumentumok beérkezéséig szünetel.

Az eredeti tervek szerint az Európai Bizottságnak a vizsgálat megindításától számítva kilencven napja lett volna, hogy döntsön a szlovén üzemanyag-kiskereskedelmi piacot érintő ügyletben, ezt követően kapott volna zöld utat az akvizíció. Tehát legkésőbb október 28-án pont került volna az ügylet végére. Szinte biztosnak tűnik, hogy a folyamat megakadásával legalább az év végéig csúszik a jelentős felvásárlás.

Az Európai Bizottság július 15-én megállította az órát a tervezett tranzakció részletes vizsgálata során. Erre akkor kerül sor, ha a bizottság egy bizonyos időn belül nem kapja meg a felektől az elbíráláshoz szükséges fontos információkat

– erősítette meg egy szlovén lapnak a bizottság versenypolitikai főigazgatósága. Brüsszelben leszögezték, hogy ha a dokumentumok megérkeznek, az eljárás folytatódik, ám a határidő szükségszerűen meghosszabbodik.

Reagált a Mol is

A Mol tavaly júniusban bejelentette, hogy 301 millió euróért megvásárolja az OMV Slovenija 92,5 százalékos tulajdonrészét. Ezzel pedig 120 benzinkúttal bővítené Szlovéniában a meglévő hálózatát. 

A második és a harmadik legnagyobb helyi szereplő egyesülése azonban Európában is egyedülálló.

Ezért az uniós testület azt gyanítja, hogy a tervezett ügylet korlátozhatja a versenyt. A megakadt vásárlással kapcsolatosan a Mol közölte: „Az Európai Bizottság tájékoztatott bennünket a döntéséről, hogy felfüggeszti a vizsgálat második szakaszát. A második fázis során a tervezett ügyletet részletes kérdőívekkel vizsgálja, és bevett gyakorlat, hogy ennek során a bizottság »megállítja az órát«, amíg a szükséges adatok be nem érkeznek. Ez azonban nem jelenti a folyamat leállítását, pusztán lehetővé teszi a felek számára, hogy kielégítően válaszoljanak a bizottság kérdéseire, egyúttal elegendő időt ad, hogy jogi keretek között értékelje az ügyletet” – magyarázta a Mol, aki nyilatkozatában a vg.hu beszámolója szerint hozzátette, hogy a tranzakció lezárásához szükséges jóváhagyás mielőbbi megszerzése érdekében készek együttműködni a versenyhatósággal.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok