Index Vakbarát Hírportál

Baldauf Csaba: Alapjaiban fognak megváltozni a nyaralási szokásaink

2022. augusztus 19., péntek 16:44

Baldauf Csaba, a Szállodaszövetség elnöke szerint ami most jön, az durvább lesz az ágazat számára, mint ami a Covid alatt volt.

Nagyinterjút adott Baldauf Csaba, a Szállodaszövetség elnöke a 24.hu-nak. Úgy véli, hogy az energiaárak egekbe emelkedése miatt nőni fog a szezonalitást választó szállodák száma, és csökkenni fog a belföldi turizmus. Szerinte 2019 minden szempontból rekordév volt. Hiszen, „aki a járvány előtti évben nem szerepelt jól, az valamit rosszul csinált. A következő két évet viszont az állami segítség ellenére megszenvedte az ágazat”.

Úgy látja, a támogatások nélkül a veszteségek még nagyobbak lettek volna. 

A költségek emelkedése miatt a szobaárak 15-20 százalékkal nőttek a tavalyi évhez képest. Ám szerinte a bérköltségek is jelentősen emelkedtek: „a teljes bevétel több mint 35 százalékát ez teszi ki. Az energiaköltségről nem is beszélve – egy wellness szállodában a működési költségek 10-ről 20 százalékára ugrott ez a tétel” – áll a 24.hu interjújában.

Az energiaárak itt is mindent felforgatnak

Az energiaárakkal kapcsolatosan a szállodaszövetség elnöke kifejtette: ez kulcskérdés, hiszen a szállodák egy-két éves időtartamra kötnek szerződéseket a szolgáltatókkal. Az általa vezetett Kolping Hotel esetében „a tavalyi évben úgy döntöttünk, hogy a korábbi gázszerződéshez képest kapott 150 százalékos árajánlatot nem fogadjuk el. Kimentünk a világpiacra, és bíztunk abban, hogy alacsonyabb áron tudunk majd szerződést kötni. Ehhez képest most 500-550 százalékkal magasabb árat fizetünk”.

Így csak a gázköltségek esetén – az idei év első felében – már 25 millióval magasabb a költség, mint tavaly egész évben. Arra a kérdésre, hogy „Mi a helyzet az árammal?”, Baldauf Csaba  úgy válaszolt, hogy a jelenlegihez képest ötszörös árajánlatokat kaptak. Abban biztos a szövetség elnöke, hogy nőni fog azon szállodák száma, amelyek szezonális nyitvatartást választanak:

A jelenlegi helyzetben nem hinném, hogy lehet eredményt elérni a téli hónapokban

– nyilatkozta a 24.hu-nak Baldauf Csaba, aki felhívta a figyelmet egy másik csapdára: az energiaszolgáltatók kötelező átvételt írnak elő a leszerződött mennyiségre. A szövetség elnöke szerint lehetetlen megmondani, hogy egész jövő évben nyitva tudnak-e tartani. Így ebben számítanak a kormányzat segítségre, „a szerződésekben szükség lenne egyfajta rugalmasságra”. A szövetség elnöke felhívta arra a figyelmet, hogy a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége eljuttatta a Magyar Turisztikai Ügynökség felé a kérdésekkel kapcsolatosan a javaslatait.

(Borítókép: Vendégek az alsóörsi strandon 2020. augusztus 13-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok