Index Vakbarát Hírportál

Sokkal intenzívebben töltik a magyar gáztárolókat, mint szokták

2022. augusztus 23., kedd 15:08 | aznap frissítve

A szokottnál sokkal gyorsabb ütemű volt az elmúlt hetekben a földgáz betárolása Magyarországon. Hogy mire lesz elég a felhalmozott gázkészlet, azt elsősorban a téli import határozza majd meg.

Az előző tíz évben csak kétszer fordult elő, hogy a mostaninál is több gázt töltöttek a tárolókba nyáron. Ennek ellenére sem könnyű megjósolni, mire lesz elegendő a tartalék, ugyanis minden a téli szállításoktól függ.

Június eleje és augusztus közepe között napi átlagban több mint 23 millió köbméter gáz került a magyar gáztárolókba, így összesen közel 1,8 milliárd köbméter tartalék gyűlt össze ebben az időszakban. Ez kifejezetten soknak számít. Az elmúlt tíz évben csak 2017-ben és 2019-ben volt ennél is gyorsabb ütemű a betárolás, de volt olyan is, amikor feleennyi gáz sem gyűlt össze a nyári hónapokban.

A tárolók telítettsége nagyot ugrott június eleje óta, ám a mostani töltöttség többéves összevetésben nem számít kiugrónak. Augusztus közepén 58 százalék körül járt, ami megfelel a sokévi átlagnak. Idén nagyon későn kezdődött el a betárolás, és tavasz közepére rendkívül alacsony szintre süllyedtek a tartalékok – írja a g7.hu.

TAVASZ KÖZEPÉRE TÖRTÉNELMI MÉLYPONT KÖZELÉBE ESETT A TÖLTÖTTSÉG.

2021 novemberétől – az árak drasztikus emelkedése miatt – nagyon kevés orosz gáz érkezett az országba, így a folyamatos import helyett inkább a tartalékokat kellett felhasználni. Júliusra azonban egyértelmű lett, hogy a gáz ára nem fog érdemben csökkenni, így a kabinet kénytelen volt elengedni a rezsicsökkentést.

Felpörgött a gázimport

A vezetékek forgalmi adatai alapján az elmúlt hetekben már jóval több földgáz érkezett az országba, mint korábban, ráadásul az import szinte teljes egészében itt maradt. Ez tette lehetővé a szokásosnál gyorsabb ütemű betárolást. Fontos tudni, hogy ez nem feltétlenül a magyar lakosság számára félretett gáz, sőt még csak nem is feltétlenül magyar felhasználásra, magyar tulajdonban lévő energiahordozó.

A tárolók valójában raktárak, amelyeket bárki kibérelhet, hogy tárolja a tulajdonában lévő gázt, amelyet aztán ott értékesíthet, ahol akar. A G7 portál szerint most valószínűleg a magyar igények kielégítésére félretett gáz van a tárolókban, hiszen az üzleti és a politikai logika is ezt diktálja. A külkereskedelmi adatok és a piaci hírek is azt erősítik, hogy főleg az MVM tölti a magyar tárolókat. 

Nagy a tárolói kapacitás

A magyar tárolói kapacitás az ország felhasználásához képest kifejezetten nagy. A tárolókban közel 6,5 milliárd köbéter gázt lehet felhalmozni, ami a teljes éves magyar fogyasztás kétharmada, a lakossági felhasználást pedig közel két évig fedezné. Hogy mire lesz elég a felhalmozott gázkészlet, azt elsősorban a téli import határozza majd meg. Fontos lenne növelni a tartalékokat, és elérni a 75-80 százalékos töltöttségi szintet, ami a gazdasági portál szerint nem irreális célkitűzés.

(Borítókép: Földgáztároló telep Magyarországon 2014. november 3-án. Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Rovatok