Index Vakbarát Hírportál

Energiaválság: az otthon melege és a nyaralás is veszélybe került

2022. augusztus 30., kedd 20:09

Az ugrásszerűen emelkedő energiaárak átírták a gazdasági szektorok várakozását. Az összes jelentős energiaigényű piaci szereplőnek át kellett alakítania a stratégiáját.

Talán nem is szorul magyarázatra, hogy az egyes szektorok közül miért a fürdők vagy a wellnessrészleget üzemeltető szállodák kitettek a növekvő energiaáraknak. Egy friss adat azonban beszédesebb mindennél: a 2023-as határidős német áramár hétfő délelőtt mintegy 6,6 százalékkal emelkedett, és először lépte át az ezereurós megawattóránkénti árszintet.

Őrületes, ami az energiapiacon megy, ennek okaival már több alkalommal foglalkoztunk. Ennek a drágulásnak a következményei lassacskán, lépésről lépésre közelednek a mindennapi életünkbe. Azon túl, hogy már oda kell figyelni a háztartások energiafogyasztására, és szinte mindenhol a világban rekordokat dönt az infláció, úgy néz ki, már a pihenésünk is veszélybe került.

Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke így foglalta össze lapunknak a kialakult helyzetet: „az energiaválság, ami a háború és az azokra adott európai szankciós válaszokból kikerekedett, nemcsak a fürdőágazatot, hanem az egész nemzetgazdaságot, egész Európa gazdaságát sújtja”.

ez különösen igaz az önkormányzati tulajdonban lévő fürdőkre.

A szövetség felmérése szerint a pénzügyi lehetőségek mindenhol korlátokat szabnak, ám ezek mérlegelésekor nem lehet minden fürdő esetén ugyanazt a képletet alkalmazni. Eltérhet, hogy egy-egy piaci szereplőt mennyire érintenek a mostani kihívások.

Vannak, akik időben léptek

Sok fürdő, ha függetlenedni nem is, de a függőségét tudta csökkenteni a földgáztól. „Azoknak a fürdőknek, amelyeknek a kitettsége a földgáz, illetve a villamos energia felé nagy, értelemszerűen nagyobb feladatot ad a helyzet kezelése. Ahol az alternatív energiaforrások rendelkezésre állnak, csökkenthető a probléma” – nyilatkozta az Indexnek a szövetség elnöke, aki szerint

ezek az ágazati problémák nemzetközi szinten is mindenkit érintenek.

Kántás Zoltán szerint ez a válság leginkább attól függ, hogy a háború meddig fog tartani, illetve meddig maradnak az európai uniós válaszok, hiszen a szövetség elnöke szerint azt kár vitatni, hogy az orosz földgázkitettség nagy Európában.

Bár a fürdőágazatban nagyon eltérő az energiabeszerzés, az általánosságban elmondható, hogy van egy olyan üzemeltetői réteg, amelynek a gázszerződése szeptember 30-án jár le. Sok esetben az okozza a problémát, hogy gázévre tudnak leszerződni az üzemeltetők. Ám ezt nem lehet az ágazat minden egyes szereplőjére kijelenteni – a szövetség elnöke szerint. Hiszen a fürdők és a tulajdonosi kör függvényében más és más problémák jelentkeznek.

A probléma megoldásához a szövetség ársapka bevezetését vagy áfacsökkentést javasol. Azt is szeretnénk, hogy a kialakult helyzetben a szerződéskötésben legyen könnyítés – akár az energiabeszerzések hosszára vagy a szerződésben foglalt toleranciasávok rugalmasságának kezelésére.

(Borítókép: Index)

Rovatok