Index Vakbarát Hírportál

Már dátumot sem tudnak mondani az erdészetek, hogy mikor lesz tűzifa

2022. szeptember 26., hétfő 07:38

Egyes erdészetekben már dátumot sem tudnak mondani, hogy mikorra várható a hatósági áras tűzifa. De vannak olyan helyek is, ahol várólistát vezetnek. Szeverényi Tamás erdőmérnök szerint az állami gazdaságok munkáját emberhiány hátráltatja.

Szeptemberben indult a hatósági áras tűzifaprogram, amely lehetővé teszi a lakosságnak, hogy az állami erdőgazdaságoknál megtermelt tűzifát egységes áron vásárolhassák meg. A program részleteiről Nagy István agrárminiszter számolt be, aki elmondta, háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbmétert lehet igényelni hatósági áron. 

A miniszter azt is elmondta, hogy tűzifaprogramban kemény lombos, lágy lombos és fenyő tűzifa-alapanyag vásárolható, az egyes állami erdőgazdaságoknál adott területre jellemző fajösszetétel szerint.

Az egyik budapesti magántulajdonban lévő kiserdőben is sorban állás van, hiába drágább az ott kapható tűzifa – mondta Szeverényi Tamás. Az erdőmérnök szerint egy listát is vezetnek arról, hogy kinek milyen igénye van.

Elmondása szerint ők sem tudnak azonnal fával szolgálni, nagyjából egy hónap várakozási idővel számolnak a tüzelőre. Az állami rendészetekre azonban ennél is nagyobb nyomás nehezedik.

Az állami gazdaságok munkáját emberhiány hátráltatja. A fakitermelési kapacitások szűkösek, és nem lehet azonnal annyi fakitermelő brigádot beállítani. Mire ezt a szakmát valaki kitanulja, az 2-3 év

– fejtette ki Szeverényi Tamás az ATV Híradójának.

A beszámoló szerint vannak olyan erdészetek, ahol egy hónapot kell várni a tűzifára, ez viszont több is lehet, ha valaki a négyméteres helyett egyméteres darabokat szeretne vásárolni, illetve akkor is, ha nincs terepjárós teherautója, ami akadály nélkül szeli az erdőt.

Akad olyan értékesítési pont is, ahol akár azonnal lehet kapni tüzelőanyagot, de Tolna megyében már dátumot sem mondanak, hogy mikor kapható tűzifa – erről Bencze János jobbikos képviselő beszélt a Híradónak. A politikus szerint a program átgondolatlan, és a szakmai egyeztetést is hiányolta, miközben a szakmának lettek volna javaslatai.

Elmondása szerint a szakértők azt javasolták volna, hogy először a vásárolható mennyiséget korlátozzák le, akár több lépcsőben is. Tehát ne egyszerre 10 köbmétert, hanem mondjuk 3-3-3 köbméterenként megkapja az ember, úgy hogy mindenkinek jut fa – magyarázta Bencze János. Hozzátette, hogy a köbméterárakba a rákövetkező erdőtelepítés költsége is be van építve, a nyomott árak azonban hiányt okoznak, amit a végén úgy is meg kell fizetni.

(Borítókép: Felhalmozott tűzifa a Nyírerdő Zrt. nagycserei rakodó telephelyén Debrecenben 2022. szeptember 20-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok