Index Vakbarát Hírportál

Energiaválság: megérkezett a menekülőút az önkormányzatok számára

2022. október 3., hétfő 11:21

Az energiaválság miatt az önkormányzatok egyre nagyobb bajban vannak, a probléma gyökerét eddig csak nehezen hozzáférhető forrásokkal tudták megoldani. Egy magyar cég előállt egy olyan lehetőséggel, ahol a piaci szabályok fogják diktálni a feltételeket.

A kialakult nemzetközi helyzetnek és a rezsicsökkentés módosításának az lett az eredménye, hogy a piac elkezdett az alternatív energiaellátási megoldásokban gondolkodni. Szinte mindenki keresi azokat a lehetőségeket, amikkel csökkentheti a rezsiköltségeit – lakosság, önkormányzatok és maga az állam is. Hogy milyen brutális a változás, azt az alábbi statisztika jól példázza: egyes vállalatok beszámolói szerint a rezsicsökkentés módosítása óta a hőszivattyúk utáni kereslet 660 százalékkal emelkedett.

AZ OROSZ–UKRÁN HÁBORÚ KÉT DOLOGRA BIZTOSAN MEGTANÍTOTTA EURÓPÁT: A LÉGVÉDELMI ÜTEGEK HANGJA UGYANOLYAN DERMESZTŐ, AZ ENERGETIKAI KÉRDÉSEKKEL PEDIG HALADÉKTALANUL KEZDENI KELL VALAMIT.

A második kérdés pedig egyre égetőbb, mert már barnulnak a levelek. Ám az igazi probléma az, hogy milyen módon kezelhetők az új – megújuló alapú – rendszerek beruházási költségei, amelyek a földgázalapú fűtési rendszereknél magasabbak. Az állami és az uniós forrásokon kívül kevés olyan üzleti lehetőség van, amely mentesíti a beruházót a kíméletlen költségektől.

A magyarországi középületek energetikai rendszerei túlnyomórészt még mindig 20-30 éves, gázalapú elavult technológiák. Viszont azok a piaci szegmensek, mint például az önkormányzatok, amelyeknek néha az éves költségvetésük kigazdálkodása is nehézséget szül, teljesen kiszorulhatnak az olyan energetikai beruházásokból, amelyek végső soron pont a költségeiket csökkentenék.

Azonnal lehetnek megoldások

Erre a problémára adhat megoldást egy régóta, az energiahatékonysági szektorban működő szakemberek által alapított új magyar vállalat, a Gronn Planet. Hosszú távú energiahatékonysági szolgáltatási szerződés keretében saját beruházásban korszerűsítik a meglévő rendszereket. Az üzleti modelljük egyik fontos eleme, hogy a megrendelőknek nem szükséges saját tőkét, saját anyagi forrást befektetni a beruházásba. A társaság teljeskörűen: a tervezéstől a kivitelezésen át a hosszú távú üzemeltetésig megoldja a fejlesztést.

MAJD SZOLGÁLTATÁSKÉNT BIZTOSÍTJA ELSŐSORBAN AZ ÖNKORMÁNYZATOK, EGYHÁZI SZERVEZETEK INTÉZMÉNYEI RÉSZÉRE.

Itt pont az a lényeg, hogy a nehezen kigazdálkodott önkormányzati költségvetések ne legyenek megterhelve egy olyan beruházással, amelynek a megtérülési ideje minimum közép távú, de nem halogatható tovább.

Az adott ingatlan felmérését követően dönthető el, hogy milyen megújuló energiaforrásra történő átállás valósítható meg és melyik biztosítja a legrövidebb megtérülési időt. Társaságunk az egész folyamatot a kezdetektől a végéig (ez gyakran akár 15 évet is jelenthet) kézben tartja. A megrendelővel – döntően önkormányzatokkal – az energiahatékonysági szolgáltatási szerződés keretében állunk kapcsolatban

– mondta az Indexnek Donázy István, a Gronn Planet vezérigazgatója. A szolgáltatás indulásától a megrendelő pedig nem egy brutálisan magas energiaszámlát fizet, hanem egy szolgáltatási díjat, és a korábbihoz képest minimálisra csökkent rezsiköltséget. Az alternatív energiaforrásokkal jelentősen csökkenthetők az önkormányzatok energiaszámlái, de állami és uniós források hiánya és az önkormányzati szektorban jelentkező probléma, a hitelfelvételi lehetőségek nehézségei gátolják, hogy beruházzanak, korszerűsítsenek.

A fent említett források hiányában lehetetlen megoldaniuk az ingatlanok energetikai korszerűsítését, így egy örökös spirálba kerültek: korszerűtlen ingatlanokat óriási költségek árán látnak el energiával. Most jön az igazi csavar:

Ebben a SZOLGÁLTATÁSBAN ÉPPEN AZ A LÉNYEG, hogy A VÁLLALATNAK IS CSAK AKKOR FOG MEGTÉRÜLNI A BERUHÁZÁSA, HA A FELHASZNÁLT ENERGIA A SZERZŐDÉSBEN VÁLLALT MÉRTÉKBEN, A MEGRENDELŐ ÁLTAL FOLYAMATOSAN ELLENŐRiZHETŐ MÓDON CSÖKKEN.

Az önkormányzatoknak így azért is előnyös ez a hosszú távú kapcsolat, mondhatni, szövetség, mert a szolgáltatás során kontroll alatt tudja tartani a fogyasztását, olyan formában, hogy az egyszeri, igen magas beruházási költség nem őt terhelte.

„Pontosan ugyanolyan érdekünk nekünk a megtérülési idő, mint a szolgáltatást igénybe vevőnek, azaz a megrendelőnek. Ez az egyik legfontosabb garancia. Míg egy uniós vagy állami támogatással megvalósított beruházás esetén, igen nehezen, rendkívül bürokratikusan követhető nyomon a megtakarítások tényleges teljesülése, a mi szolgáltatásunkban ez naprakészen követhető, és ami nagyon fontos: számon is kérhető. Ráadásul egy, az ígért megtakarításokat biztosan elérő, XXI. századi technológiát képviselő geotermikus rendszer megépítéshez szakértelem kell, nem várhatjuk el, hogy minden önkormányzatnál olyan szakértők üljenek, akik ehhez értenek” – nyilatkozta az Indexnek Donázy István.

A villamosenergia-hálózatok problémát okoznak

Gyakran felvetődő probléma a napenergia hasznosításán alapuló megújuló energiaforrások esetén, hogy a megtermelt energiával mi legyen, mivel ezek a rendszerek időjárásfüggők. Általában ezeknél a beruházásoknál ez finanszírozási problémákat is okoz. Donázy István szerint „a korszerűsítendő rendszerek műszaki tartalmának összeállításánál, a megtérülési időt is szem előtt tartva, törekszünk arra, hogy olyan rendszer épüljön, ami az elfogyasztott villamos energiát helyben meg is termeli. Ez most akkor a legegyszerűbb, ha az adott intézmény hűtését is biztosítani kell. Az energiatároló rendszerek is egyre fejlettebbek, amiknek a mostani magasabb villamosenergia-árak miatt lokális szinten is van helye, de az árak újbóli mérséklődése a megtérüléseket akár tönkre is teheti.”

Olyan nagy lett most a kereslet a megújuló energiaforrások iránt, hogy egyes elemzők szerint nincs akkora kapacitás, hogy ezek a rendszerek azonnal visszatáplálják az energiát a szolgáltatók felé. A zöldátállásnak az egyik legnagyobb akadálya az lehet, hogy a szolgáltatóknak egyszerűen hálózati szinten nincsen kapacitása, nincsenek erre felkészülve.

Az uniós támogatások felhasználásának egyik fontos eleme lehet a villamosenergia-hálózat folyamatos fejlesztése, hogy az eddigi, alapvetően földgázalapú fűtést áramalapú fűtés válthassa fel. Ez azért is kiemelkedően fontos, mert a hálózati problémákkal fejlesztéseink során folyamatosan szembesülünk

– mondta lapunknak Donázy István, aki szerint a fentieken túl az önkormányzatok esetén néha nagyon nehéz ezt az új, általuk képviselt, szolgáltatásalapú szemléletet bevezetni, komoly falakba ütköznek, mert számtalan referenciájuk ellenére sokan félnek külső szolgáltatóra bízni szeretve féltett intézményeik fűtését.

Donázy István szerint akadály is, hogy még ezekben a kritikus időkben is rendkívül lassúak a helyi döntések. A nyilvánvaló problémák és megoldások ellenére is sokan várják a központi iránymutatást, végső soron az anyagi segítséget, és ezért sokan „végül dönteni sem akarnak, és egy ilyen problémát eltolnak maguktól”. 

Megnyílnak a kiskapuk

Ezzel a szolgáltatási megoldással pedig számtalan kapu nyílik meg, elérhetővé válhatnak sokak számára például a geotermikus energiaforrások, hiszen a szolgáltatással bekapcsolódó szakértelem megmutathatja akár a mély geotermikus felhasználási lehetőségeket is, akár lokális felhasználással, akár helyi energiaközösségek kialakításával.

Azért nem is terjednek a mély geotermikus megoldások, mert az ebből származó energia kinyeréséből adódó kockázatot egy helyi önkormányzat számára nehéz anyagilag kezelni. Egy észszerűen összeállított szolgáltatási koncepcióval ez megoldható. A villamosenergia-termelésre alkalmas geotermikus megoldások egy speciális terület, ellenben olyan, ami fűtésre alkalmas lehet, sokkal gyakrabban és egyszerűbben kivitelezhető

– mondta Donázy István, aki szerint erre például Budapest kifejezetten alkalmas. Jól látható, hogy bonyolult összerakni egy igazán megtérülő energetikai rendszert, hogy annak megtérülése hosszú távon is biztosítható legyen, de ha ez megvan, akkor a falvak, községek és városok élete alapjaiban változhat meg.

(Borítókép: Index)

Rovatok