Index Vakbarát Hírportál

Nem váltotta be a fenyegetést a Gazprom, szállítják a gázt Ukrajnán keresztül

2022. október 3., hétfő 17:56

A múlt héten felvetődött, hogy a Gazprom leállíthatja az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást. Az orosz vállalat egyelőre nem váltotta be a fenyegetést, hétfőn ugyanis a szokásos mértékben érkezett gáz az ukrajnai vezetékeken.

A Gazprom jogi vitára hivatkozva jelentette be, hogy leállíthatják a szállítást Ukrajnában. Ha ezt meglépnék, Magyarország a Török Áramlaton keresztül még kapna gázt, de a nyugat-európai országokba már egyáltalán nem érkezne.

Egyelőre azonban úgy fest, hogy az orosz vállalat nem váltotta be a fenyegetést. A Reuters szerint ugyanis a Gazprom hétfőn közölte, hogy

a nap végéig 41,7 millió köbméter gázt szállítanak le az ukrajnai vezetékeken keresztül.

Ez szinte pontosan megegyezik az előző napi mennyiséggel (41,8 millió köbméter).

A Reuters arról is beszámolt, hogy a Jamal gázvezetéken Németországból Lengyelország irányába teljesen leállt a szállítás hétfő hajnalban, a lengyelek az előző napihoz képest már csak jóval kevesebb gáz érkezésére számítanak. Közölték azt is, hogy az Északi Áramlat 1 vezeték még mindig áll, miután augusztus 31-én leállították, és a múlt héten szabotázst is végrehajtottak rajta.

Korábban olyan híresztelések is felvetődtek, miszerint a Magyarországot ellátó Török Áramlatot is leállíthatják az oroszok, de a magyar külügyminisztérium szerint ez a veszély valójában nem áll fenn.

(Borítókép: Berk Ozkan / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok