Index Vakbarát Hírportál

Ettől ébrednek fel a magyarok, lassan óriási luxus lesz

2022. október 7., péntek 19:14

Az Eurostat és a KSH legfrissebb statisztikái alapján jelentősen emelkedik a kávé ára, mind Európában, mind Magyarországon.

Az Eurostat 2022-es adatai azt mutatják, az Európai Unión belül átlagosan 16,9 százalékkal emelkedett a kávé fogyasztói ára az egy évvel korábbihoz képest. A felmérések szerint azonban a kávéfogyasztók Magyarországon még nehezebb helyzetbe kerülhetnek, mint máshol – számolt be a Pénzcentrum.

Mint a lap megírta, Magyarországot a kilencvenes évek óta nem sújtotta ekkora infláció, mint most: az augusztusi adatok 15,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az élelmiszer ára pedig 30,9 százalékos emelkedést mutatott. 

Ez az általános drágulás egyes termékeknél elmarad, míg másoknál sokkal nagyobb értékeket kapunk. A forró italokat illetően elmondható, hogy a kávékedvelők jártak a legrosszabbul. 

Magyarországon a tea 24, 1 százalékkal lett drágább, a kávé ára pedig átlagosan 34, 3 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban.

A kávé esetében ez azt jelenti, hogy Magyarország a top 5 uniós ország között van, ahol a legnagyobb volt az áremelkedés és ez az EU-s átlag több mint dupláját jelenti. Az Unión belül csupán Finnországban, Litvániában, Svédországban és Észtországban lett drágább a kávé, mint Magyarországon.

A KSH augusztusi jelentése alapján pedig egy év alatt átlagosan 372 forintos volt az áremelkedés a kávét illetően. Ez azt jelenti, hogy egy zacskó ára 718-ról 1090 forintra emelkedett. Továbbá, ha nem feketén fogyasztjuk, még sötétebb képet kapunk: az alacsony zsírtartalmú tejek ára Magyarországon emelkedett a legnagyobb, 51,7 százalékos mértékben.

Mint megírtuk, a kávé ára a Brazíliát érintő aszály és a világon tapasztalható szállítási nehézségek miatt is emelkedhetett. Erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Rovatok