Index Vakbarát Hírportál

Nagy Márton: Szűk esztendők jönnek, de jövőre elkerülhető a recesszió

2022. október 11., kedd 13:04

Míg az infláció 20 százalékos, az építőipar költségei 30 százalékkal drágultak. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint „szűk esztendők” elé néz az építőipar. Ugyan idén még gazdasági növekedésre számít a miniszter, a jövő évi kilátások nem túl rózsásak.

Új lakáspolitikára van szükség – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) konferenciáján, Budapesten. Szerinte „szűk esztendők” várnak az építőiparra.

A miniszter elmondta, idén még legalább 4-5 százalékos gazdasági növekedésre számítanak, azonban a következő évvel kapcsolatban már nem ilyen optimista; ugyanakkor megjegyezte: elkerülhető jövőre a recesszió.

Nagy Márton tájékoztatása szerint már jól látható a lassulás a lakossági építkezésben, és hasonló sorsot jósol az ipari beruházásoknak is, szerinte azonban a kormánynak a magánberuházásokat kellene támogatnia. Az állami építőiparral kapcsolatban megjegyezte: csökkenésre számítanak a tervezett beruházások leállításával.

A miniszter arra is kitért, hogy jelentősen emelkednek az árak: az energia, a munkabér és az alapanyagok is sokkal drágábbak lettek. Ez a költségsokk sokkal magasabb, mint az infláció – jelentette ki, elmondása szerint ugyanis míg az infláció 20 százalékos, az építőipar költségei 30 százalékkal drágultak. Elmondása szerint ennek nagy részéért az anyagköltség felelős, de a munkaerőköltség is jelentősen emelkedett.

Ezek a szektorok 50 százalékos energiaintenzitással nem tudnak termelni, bizonyos ágazatok emiatt le is állhatnak

– jelentette ki Nagy Márton a Világgazdaság szerint. Ugyanakkor megjegyezte: az emelkedő árak mellett az anyaghiány is problémát okozhat a közeljövőben, és nincs olyan ember, aki ilyen körülmények között hitelt venne fel. „Ez megállítja az építőipart, a hitelpiacot teljesen kiszárítják a hitelkamatok” – magyarázta, hozzátéve, hogy jelenleg két számjegyűek a kamatok, amire 20 éve nem volt példa.

A miniszter elmondta, hogy túlságosan elaprózódott az ágazat, ami szerinte nem jó, és mihamarabb meg kell szüntetni ezt a helyzetet. Meglátása szerint a piac ki fogja kényszeríteni az építőipar konszolidációját, nemcsak a mikro-, hanem a középvállalatoknál is. Szerinte hamarosan koncentrálódni fog az építőipar, a középvállalatoknál ez mindenképpen bekövetkezik.

A lakásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a kormány annak örülne a leginkább, ha évente legalább 20 ezer új lakás épülne, azonban ez nehezen jön össze. Viszonyításként megemlítette, hogy korábban 40 ezer lakás épült, amit ideálisnak nevezett. Szerinte idén 17 ezer új lakás épülhet meg, azonban jövőre ez is rosszabb lesz.

Ami most látható, hogy az emelkedő kamatkörnyezet tovább lassíthatja az építőipart. Földbe fog állni a lakáspiac

– vélekedett a miniszter, aki a babaváró támogatást is megemlítette – szerinte betöltötte a szerepét, aki fel akarta venni, az már felvette. Végül azt is megjegyezte, hogy a pedagógusok és az orvosok életpályamodelljét kellene összekötni a lakásépítésekkel.

(Borítókép: Nagy Márton 2022. május 26-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok