Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai bankok a legrosszabbra készülnek

2022. október 11., kedd 17:57

A hat legnagyobb amerikai bank a harmadik negyedévben várhatóan közel ötmilliárd dollárt (több mint 2200 milliárd forintot) tesz félre a jövőbeni hitelezési veszteségek fedezésére – közölték a Wall Street-i elemzők. A bankok egyre inkább egy esetleges globális recesszióra készülnek.

Az amerikai nagybankok profitja tavaly növekedett, amikor felszabadították korábban a világjárvány hatásai miatt céltartalékként képzett forrásaikat. Tavaly a harmadik negyedévben az elemzések szerint mintegy négymilliárd dollárnyi céltartalékot szabadítottak fel.

Jelenleg azonban egyre nagyobb a globális gazdasági válságtól való félelem, mivel az amerikai jegybanki szerepeket betöltő Federal Reserve System (FED) az infláció megfékezése érdekében agresszív kamatemelésbe kezdett. A harmadik negyedévben a céltartalékképzés lehet a legnagyobb fékezőerő a banki nyereségben a nemzetközi elemzők szerint – ahogy a Reuters összegezte.

Hétfőn a JPMorgan vezérigazgatója, Jamie Dimon a következő hat–kilenc hónapra recesszióra figyelmeztetett.

A vagyonmérleg szerinti legnagyobb amerikai bank pénteken mutatja be harmadik negyedéves eredményét, őt a Wells Fargo, a Citigroup és a Morgan Stanley követi. A Bank of America és a Goldman Sachs jövő héten zárja eredményeit. A várakozások szerint a bankok harmadik negyedéves profitja 13 százalék és 46 százalék között fog csökkenni – a Refinitiv IBES becslése szerint, akik elemzésükben hozzáteszik: a Citigroup fogja képezni a legnagyobb, összesen 1,51 milliárd dolláros céltartalékot.

Nem biztos még a recesszió?

A Barclays elemzői szerint a hitelezési veszteségek miatt képzett céltartalékok hátterében az alábbi okok lehetnek:

Ugyanakkor vannak, akik pozitív kilátásokra hívják fel a figyelmet, és úgy vélik, azért, mert növekednek a bankok céltartalékjai, egyáltalán nem biztos, hogy a pénzügyi szektorok felett teljesen beborulna az ég.

Mike Mayo, a Wells Fargo elemzője egyenesen arra hívta fel a figyelmet, hogy a bankszektor sokkal rugalmasabb és sokkal kevesebb kockázatot tartogat most, mint a korábbi recessziók előtt.

Ennek ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a FED infláció lehűtésére irányuló szigorítása miatt, ami végül recesszióhoz vezethet. A hat nagy amerikai bank részvényei idén eddig 14–34 százalék közé estek.

(Borítókép: A FED épülete 2008. január 22-én. Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images)

Rovatok