Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter tárgyalt a Gazprommal: Nem lesz korlátozás a gázfelhasználásban Magyarországon

2022. október 12., szerda 20:13

Moszkvába utazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A látogatás célja most is Magyarország energiaellátásának biztosítása volt.

Minden idők legsúlyosabb energiaválsága alakult ki Európában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután tárgyalt Alexej Millerrel, a Gazprom elnök-vezérigazgatójával. A miniszter hozzátette: ez az első, igazán globális energiaválság.

Fontos kérdés, hogy ezen a télen mi lesz, de még fontosabb, hogy mi lesz az elkövetkező 2-3 télen

– hangsúlyozta Szijjártó Péter, aki emlékeztetett, hogy az északi vezetékeken keresztül nem jut orosz gázhoz Európa. Elmondása szerint a Török Áramlat jelenleg a legmegbízhatóbb szállítási útvonal. „Megérte megépíteni, és földrajzilag is kevésbé bonyolult területen helyezkedik el” – fogalmazott a külügyminiszter, arra utalva: sokkal kevesebb az esély arra, hogy támadás érje a vezetéket.

Szijjártó Péter moszkvai látogatásának céljaként határozta meg, hogy megbizonyosodjanak arról, a Gazprom továbbra is hajlandó a hosszú távú együttműködésre. Ez – mint mondta – azért fontos, mert a szakemberek szerint nem rövid távú válsággal nézünk szembe, hanem egy hosszú távú energiaválság előtt állunk, ami miatt fontos a Gazprom megbízhatósága.

A külgazdasági és külügyminiszter ezzel kapcsolatban jó hírekkel szolgált: az oroszok úgy döntöttek, hogy az északi útvonalakról a déliekre helyezik át a földgázszállításokat. „Ezzel még biztosabb Magyarország energiaellátása” – vonta le következtetését a miniszter. Szerinte ennek a döntésnek köszönhetően nem kell szembenézni azokkal a nehézségekkel, amelyekkel az északi vezetékeken szembenéztek. A Török Áramlat fenntartása és működése ugyanis nem ütközik szankciós akadályokba. Szijjártó Péter hozzátette: a Törökországból érkező vezeték az elkövetkező időszakban még nagyobb szerepet játszik majd az Európába irányuló gázszállításban.

A hosszú távú szerződések alapján Magyarország egy kisebb mennyiségű földgázt Ausztrián keresztül kap. Azonban a mostani tárgyaláson megállapodtak abban, hogy ezt a mennyiséget is déli irányból szállítják majd Magyarországra.

Az energiafelhasználással kapcsolatban a miniszter kiemelte:

Magyarországon semmilyen korlátozásra nem lesz szükség a földgázfelhasználást illetően.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy véglegesítették a halasztott kifizetésekről szóló megállapodást is, amelyet csütörtökön ír alá a Gazprom vezérigazgatója. Ezenfelül a miniszter ígéretet tett Alexej Millernek, miszerint Magyarország továbbra is kiáll amellett, hogy az orosz gázszállítások nem kerülhetnek szankció alá.

(Borítókép: Szijjártó Péter / Facebook)

Rovatok