Index Vakbarát Hírportál

Kamatplafon és hitelmoratórium bevezetését kéri a kormánytól az iparkamara

2022. október 20., csütörtök 11:01

Egy kamatplafon és egy hitelmoratórium bevezetésére kéri a kormányt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely közleményében ennek okát is megindokolta.

Egy 5–10 százalékos sávban lévő kamatplafon azonnali bevezetését, valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél a hitelmoratórium biztosítását kéri a kormánytól a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a javaslatot a jegybank pénteki döntése indokolja, hiszen a bankok gyakorlatilag azonnal beépítették az árazásukba az új egynapos betéti tendert, amely 18 százalékra emelkedett.

Ezzel együtt a kamatfolyosó felső széle, amely azt mutatja, hogy meddig mehet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kamatemelésekkel, az eddigi 15,5-ről 25 százalékra emelkedett – hívták fel a figyelmet.

Mindkettőt a vállalkozó villámgyorsan megérzi majd, az is, aki hitelhez szeretne jutni, és az is, aki hitelt fizet 

– idézték a közleményben Parragh Lászlót, az MKIK elnökét. Hozzátették, hogy ezzel a döntéssel szinte mindegy lett, mekkora az alapkamat, mivel ez jóval magasabb, és a bankok ez alapján kalkulálnak a saját hitelezésüknél, vagyis ez számít az irányadó kamatnak.

Parragh László a közleményben kifejtette: a kamatplafonnak és a moratóriumnak köszönhetően a lakossági hitelt törlesztőknek ez most nem jelent hirtelen negatív változást, de a koronavírus-válságból éppen csak kilábalt és az energiaválsággal jelenleg is küzdő vállalkozásoknak hatalmas csapás, amelynek terheit a nano-, mikro- kis- és középvállalkozások körülbelül 100 ezres tömege biztosan nem tud majd kigazdálkodni.

Ennek visszafordíthatatlan hatása lesz a működésükre – fel is függeszthetik vagy megszüntethetik azt – és akár a munkavállalóiktól is megválhatnak

– fogalmazott az elnök.

Az MKIK egyetért azzal a közgazdasági nézettel, hogy egy válságot azzal lehet igazán durván elmélyíteni és időben is elhúzni, ha hagyjuk, hogy a hitelezés összedőljön – olvasható a közleményben.

Parragh László: Tűzoltás zajlik

A Budapest Economic Forumon tartott előadást nemrég Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, aki elismerte: az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb az infláció.

Mint fogalmazott, ugyan a cél a recesszió elkerülése, növekedés azonban nem várható. Azt is elmondta, hogy szerinte jelenleg tűzoltás zajlik a magyar gazdaságban, a jövő a reorganizációról szól. Az energiaválság, a forint leértékelődése, a bizonytalan gazdasági környezet is felgyorsította az inflációt, amelyet a 2021. évben visszatérő, a 2022-ben felfokozott kereslet sem tudott lekövetni.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy látja, növekedés egyelőre nem várható, sőt csődhullám következhet be a feldolgozóipar legkisebb szereplőinél, a kkv-k körében. Ennek elkerülésére véleménye szerint szükséges lenne a vállalkozások számára további támogatásokat nyújtani.

Rovatok