Index Vakbarát Hírportál

Egy ragtapasz a szeptemberi többlet a hiányon tátongó sebre

2022. október 21., péntek 14:12

Bár 181 milliárd forintos többlettel zárta a szeptembert az államháztartás központi alrendszere, a hiány azonban így is több mint 17 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A gyenge forint több mint 130 milliárd forinttal emelte meg a központi költségvetés adósságát. Az áfabevételek nőttek, az szja-ból befolyt összeg azonban csökkent a kilencedik hónapban.

Szeptemberben 181 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere az egy évvel korábbi 391,3 milliárd forint deficittel szemben. A bevételek 22,0 százalékkal meghaladták, a kiadások 12,0 százalékkal elmaradtak a tavaly szeptemberitől – derül ki a Pénzügyminisztérium pénteken közzétett részletes tájékoztatójából.

Az idei volt az elmúlt 20 év harmadik legnagyobb szeptember havi többlete.

Növekvő hiány

Az év első kilenc hónapjában a központi alrendszer 2691,7 milliárd forint hiányt mutatott, ami az egész évre jóváhagyott 3152,7 milliárdos decifit 85,4 százaléka. A hiány összege 17,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bevételek 21,1 százalékkal, a kiadások 20,7 százalékkal emelkedtek a múlt év első háromnegyed évéhez képest.

A központi költségvetés 2773,0 milliárd forintos hiányt,

az elkülönített állami pénzalapok 252,6 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 171,3 milliárd forintos hiányt értek el.

Növekvő áfa-, csökkenő szja-bevételek

Az általános forgalmi adóból kilenc hónap alatt befolyt 5044,7 milliárd forint 1169,3 milliárd forinttal, 30,2 százalékkal nagyobb a tavaly január–szeptemberinél. A személyijövedelemadó-bevételek viszont 230,9 milliárd forinttal, 10,9 százalékkal 1890 milliárd forintra csökkentek.

A jövedéki adóból származó költségvetési bevételek mindössze 1,3 százalékkal, 11,7 milliárd forinttal 919,4 milliárd forintra nőttek az üzemanyagok eladása után befolyt 41,9 milliárd forinttal kevesebb adó miatt, amit a márciusban átmenetileg bevezetett alacsonyabb adómértékek magyaráznak.

Elmaradnak az uniós bevételek az előirányzott szinttől

Az uniós programokra befolyt bevételek szeptember végéig 790,2 milliárd forintot értek el, a 2363,3 milliárd forint éves törvényi előirányzat 33,4 százalékát. A kiadási mérlegsoron 2366,9 milliárd forint kifizetés szerepel, amely a 3001,2 milliárd forint törvényi előirányzat 78,9 százalékos teljesítését jelenti.

Emelkedő kiadások

A költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron szeptember végéig 5019,6 milliárd forint kiadás teljesült, mely 0,3 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest.

A nyugdíjkiadások is nőttek. Szeptember végéig 3507,1 milliárd forintban teljesültek, ami 561,2 milliárd forintos, 19,1 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 1124,5 milliárd forint összegű nettó kamatkiadás 369,3 milliárd forinttal lett több az előző év azonos időszakához képest, amit a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával, az előző évitől különböző hozamokkal és finanszírozási szerkezettel magyaráz a jelentés.

A gyenge forint is dobott az adósságon

A központi költségvetés adóssága szeptember végéig 4059,9 milliárd forinttal növekedett, és 44 756,9 milliárd forintot tett ki.

A nettó forintkibocsátás 1026,1 milliárd forinttal finanszírozta a költségvetés hiányát. A nettó devizakibocsátás 1260,9 milliárd forinttal növelte a költségvetés adósságát, míg a forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett gyengülése 1309,0 milliárd forinttal növelte az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét.

(Borítókép: Az 1913-ban átadott, Pollack Mihály tervezte Pénzügyminisztérium épülete a főváros V. kerületében, a József nádor téren. Fotó: Róka László / MTI)

Rovatok