Index Vakbarát Hírportál

Magyar államadósság: messze vannak az észtek, de szerencsére a görögök is

2022. október 24., hétfő 11:51

A Covid-válság begyűrűzése s a negatív gazdasági hatások kezelése évekkel visszavetette a magyar államadósság-csökkentést, ám a tavalyi évre vonatkozó EDP-jelentésben kibontakozó pozitív trend az idei első és második negyedévben is folytatódott az Eurostat szerint.

Tavaly a kormányzati szektor hiánya a nemzeti számlák második előzetes adatai alapján 3938 milliárd forint volt, ami a GDP 7,1 százalékának felel meg – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) oldalán a kormányzati szektor egyenlegéről és adósságáról (2022. évi II. EDP-jelentés) kiadott dokumentumból.

A nemzeti számlák rendszerének (ESA 2010) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint a kormányzati szektor bevétele 22 753 milliárd, a kiadása pedig 26 691 milliárd forint volt tavaly. Az egy évvel korábbihoz képest a bevételek és a kiadások egyaránt 7,9 százalékkal nőttek.

Távoli cél a 60 százalék

Eközben a kormányzati szektor adóssága – a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján – 2021 végén 42 352 milliárd forint volt, a GDP 76,8 százaléka. Ez az adat már jóval kedvezőbb a 2020-as 79,3-nál, de fényévekre van a 60 százalékos maastrichti kritériumoktól. Jelzésértékű, hogy 2019-ben, a Covid-válság előtt, a konjunktúra utolsó évében még 65,3 százalékra sikerült leszorítani az államadósságot az egy évvel korábbi 69,1-ről.

A hiány- és az adósságadatok megegyeznek a szeptember 30-án megjelent gyorstájékoztatóban közöltekkel. Mint ismert, a maastrichti szerződés alapján a teljes államadósság nem lehet magasabb a GDP 60 százalékánál, miközben az ország éves költségvetési hiánya nem haladhatja meg a bruttó hazai termék 3 százalékát. Igaz, ebben a szerződésben vannak szigorúbb kitételek is, például a fogyasztói árindex vonatkozásában: az adott országban a pénzromlás üteme nem haladhatja meg 1,5 százalékpontnál nagyobb mértékben a legstabilabb árakat felmutató három tagállam inflációját.

Ami az államadósságot illeti, az EDP-jelentésnél vannak frissebb számok is az Eurostat jóvoltából. E szerint Magyarország GDP-arányos államadóssága 77 százalékra mérséklődött a második negyedév végére a három hónappal korábbi 77,2 százalékról. Viszonyításképp az euróövezetben ez a mutató a márciusi 95,2 százalékról 94,2-re esett, az EU egészét tekintve pedig a 87,7 százalékos adósság 86,4 százalékra mérséklődött.

Hosszú az út Tallinntól Athénig

Érdemes vetni egy pillantást a számegyenes két végére: a második negyedév végén Észtországban (16,7 százalék), Bulgáriában (21,3) és Luxemburgban (25,4 százalék) regisztrálták a legalacsonyabb GDP-arányos államadósságot. Eközben a legmagasabb második negyedéves arányt Görögországban (182,1 százalék), Olaszországban (150,2) és Portugáliában (123,4) mérték.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok