Index Vakbarát Hírportál

Megérkeztek a Széchenyi Kártya Program részletei

2022. október 24., hétfő 16:27

A kormány 2023 első félévében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest rendkívül kedvező, évi 5 százalékos ügyfélkamattal elérhetővé teszi a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeit – fogalmazott Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a közleményében, amelyben ismertették a Széchenyi Kártya Programot.

„A brüsszeli szankciók rendkívül hátrányos gazdasági következményekkel járnak a hazai kkv-k számára. A kamatlábak magasak, a hitelfeltételek szigorodnak, a forgóeszközhitel-szükséglet megnőtt, az energiahatékonysági fejlesztésekhez pedig forrásokra van szükségük” – kezdi a lapunkhoz eljuttatott közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, amelyben kiemeli: ebben a helyzetben a kormánynak kézzelfogható segítséget kell nyújtania. Ezért a magyar kkv-k talpon maradásának és versenyképességének megőrzése érdekében a kormány arról döntött, hogy

2023 első félévében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest kedvező, évi 5 százalékos ügyfélkamattal elérhetővé teszi a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeit.

Nagy Márton közleményében kiemeli, 2023-tól az alábbi termékek maradnak meg: a folyószámla- és likviditási hitel mellett továbbra is elérhetők lesznek a kisebb vállalkozásoknak szóló termékek (mikrohitelek), a turisztikai és agrárágazatot segítő programok (Széchenyi Turisztikai Kártya és Agrár Széchenyi Beruházási Hitel) és az energiahatékonysági fejlesztéseket támogató Széchenyi Zöld Beruházási Hitel is.

Már lehet regisztrálni

A gazdaságfejlesztési miniszter úgy fogalmazott, hogy a Széchenyi Kártya Program kulcsszerepet játszik a kormány által bejelentett Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Programban is. A részt vevő vállalatok számára ugyanis lehetőség van arra, hogy az energiahatékonysági beruházásaikat a kedvező, 5 százalékos kamat mellett elérhető Széchenyi Zöld Beruházási Hitel segítségével hajtsák végre.

A HITEL IGÉNYBEVÉTELEKOR A KORMÁNY ÖNERŐ-TÁMOGATÁST NYÚJT LEGFELJEBB A BERUHÁZÁS ÖSSZKÖLTSÉGÉNEK 15 SZÁZALÉKa EREJÉIG.

A program feltételei online elérhetők, a regisztráció október 20-án indult el.

Rendkívüli kormányzati intézkedések

Mint ahogy arról beszámoltunk, a megszokott csütörtöki időponttól eltérően ezúttal szombat délelőtt tartották meg a Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőn kívül Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jelenlétében. A kormány a jegybankkal összehangoltan folytatja az árstopokat, ennek megfelelően az MKIK kérésére a kamatstopot kiterjesztik a kkv-hitelekre, meghosszabbítják a Széchenyi Kártya hitelprogramot, és gyármentő programot hirdetnek. A kabinet átdolgozza a bankadót is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter három intézkedést ismertetett szombat délelőtt: 

  1. az MKIK kérésére a kamatstopot kiterjesztik a kkv-hitelekre,
  2. meghosszabbítják a Széchenyi Kártya hitelprogramot,
  3. gyármentő programot hirdetnek.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok