Index Vakbarát Hírportál

Még a pálinka is drágulni fog

2022. október 24., hétfő 10:56

A kereskedelmi pálinkafőzdék is a költségeik emelkedésével küzdenek: bár jelentős áremelést kellene végrehajtaniuk, az érintettek szerint csak a szükséges mérték felével fog drágulni a termék.

„A Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) által képviselt főzdék egy része nem vásárolt fel gyümölcsöt, részben mert vannak főzdék, amelyek értékesítési csatornái a Covid időszakában megszűntek vagy jelentősen beszűkültek, ezért jelentős készletekkel rendelkeznek. Egyes főzdéknek pedig a Covid, illetve az elmúlt időszak gazdasági hatásai következtében sajnos olyan mértékű likviditási gondjaik keletkeztek, amelyek miatt nem tudtak újabb gyümölcsöket felvásárolni” – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Mihályi László, a PNT elnöke.

Azok a főzdék, amelyek mégis vásárolnak, többféle okból tehetik: mert az adott gyümölcsfajtából készült pálinkájuk nagy népszerűségnek örvend, vagy pedig új termékkel akarnak megjelenni a piacon. Így idén az olyan hagyományos alapanyagok, mint a szilva, birs, cseresznye, cigánymeggy és alma, bevásároltak a málnából, a fekete ribizliből és a fekete berkenyéből is. 

A gyümölcsvásárlást negatívan befolyásolhatta a jövőbeni bizonytalanságok egyre növekvő árnyéka, az energiaválság hatására már látható a vendéglátóipari egységek megszűnése, és ha elkezdődik az éttermek, szállodák tömeges bezárása, akkor a pálinkaszektor ismét lehetetlen helyzetbe kerül, éppen úgy, mint a Covid-lezárások idején. Akkor pedig nincs értelme sok gyümölcsöt vásárolni

– mondta a PNT-elnök, hozzátéve, hogy a gyümölcsök beszerzési áraiban már egyértelműen érezhető a növekedés. Ennek a növekedésnek a mértéke 25-35 százalékra taksálható, bár volt olyan gyümölcsfajta, amelynél már az ötven százalékot is elérte. A sárgabaracknál országosan a nettó 280–450 forintos ársáv volt a jellemző. 

A főzdék a költségnövekedésekben nagy szórást tapasztaltak, „mármint az indokolt áremelések mértékében, amelyet érvényesíteni kellene az eladási árainkban” – magyarázta Mihályi László. A PNT tagsága szerint azonban a pálinkaárak emelése nem vagy nagyon nagy kockázattal léphető meg – tette hozzá.

Pedig a pálinkafőzdék esetében több, nehezen kikerülhető költségnövelő elem is van, mint a gyümölcs, a munkabérek, az energia és a csomagolóanyag. Korábban tágabb volt a főzdék mozgástere, kereshettek olcsóbb szereplőket, de ma – ahogyan Mihályi László fogalmazott – „már ki vagyunk szolgáltatva a piacnak”. 

A főzőmestert meg kell fizetni, mert egy pálinkafőzdében ő a szakmailag meghatározó, az energiaárak elszabadultak, a gázárban például 13-15-szörös a költségnövekedés, az üveg szinte csak importból érkezik, és az előállításának nagy az energiaigénye, valamint a forint gyengülése miatt az importüvegek ára nagyjából 70-100 százalékkal emelkedett egy év alatt, ráadásul további áremelkedés várható

– sorolta Mihályi László.

(Borítókép: Rosta Tibor / MTI)

Rovatok