Index Vakbarát Hírportál

Napelemszövetség: A fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte a kormány

2022. október 28., péntek 19:32

Elkapkodott és drasztikus intézkedésnek tartják a szakmai szervezetek a napenergia-betáplálás ideiglenes felfüggesztésére hozott kormányzati rendeletet – hangzott el napelemszövetség és a mérnöki kamara közös pénteki sajtótájékoztatóján. Sérelmezik, hogy a kabinet nem egyeztetett a szakmával, ezért egy petícióban fogalmazták meg álláspontjukat Palkovics László technológiai és ipari miniszternek.

A teljes napelemes szektort megrázta az a kormányrendelet, amely ideiglenesen megtiltja a lakossági napelemekből származó energia hálózatba történő betáplálását. A kabinet indoklása szerint a döntés létjogosultságát az adja, hogy a napelemek iránti robbanásszerű érdeklődés miatt az energiatöbbletet nem tudja kezelni a hazai villamosenergia-hálózat, amelynek jelentős fejlesztésen kellene átesnie. „Ennek megvalósulásáig azonban a megbízható ellátás érdekében tehermentesíteni kell a hálózatot” – mondta az Indexnek adott interjújában Steiner Attila energetikai államtitkár.

Erről szól a kormánydöntés

A háztartási kiserőművek közcélú hálózatba történő betáplálásának feltételeiről szóló kormányrendelet szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben. Ennek értelmében az október 31-e után benyújtott igények esetében csak akkor lehetséges a feltáplálás, ha a kérelmező igazolni tudja, hogy igénybejelentésére a szolgáltató érdekkörében felmerült oknál fogva nem került sor. A kormány emellett gyorsította a lakossági napelemek beszerelésének engedélyeztetését is.

A legfeljebb 10,8 kilovoltamper teljesítményű erőművek engedélyezésére vonatkozó terveket három munkanapon belül bírálják el.

A Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye szerint a napenergia-betáplálás ideiglenes felfüggesztése nem érinti azokat a háztartásokat, amelyek már most élnek a betáplálás lehetőségével, vagy október 31-éig kérelmezik azt. Az ezt követően megtett igénybejelentések alapján telepített háztartási méretű kiserőművek a megtermelt energiát közvetlenül használhatják majd fel, anélkül, hogy a hálózatra betáplálnák a helyben fel nem használt villamosenergia-felesleget.

Szükséges fejleszteni, de drasztikus a lépés

Egyetértünk a kormány arra irányuló megállapításával, hogy a napelemek termelő-, illetve a hálózat befogadóképességét össze kell hangolni, továbbá nem vitatjuk az átmeneti visszatáplálási nehézségeket, és azt, hogy ezt a kérdést kezelni kell, de egy ilyen drasztikus lépést nem tartunk célravezetőnek. Úgy véljük, a kormány azzal, hogy teljes mértékben megtiltja az új napelemes rendszereknél a hálózatra való betáplálást, a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte

– mondta a rendeletre reagálva Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.

Szavai egybehangzanak a MANAP Iparági Egyesület elnöke által elmondottakkal. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a napelemes rendszereknek, mint időjárásfüggő megújulóenergia-termelőknek, szembesülniük kell a hálózati kihívásokkal. Mindez azonban a hálózat fokozatos kezelésével valósítható meg” – erősítette meg Szolnoki Ádám.

A szakma szerint a probléma kezelésénél téves kiindulópont Magyarországot egy egységként tekinteni, hiszen területi eltérés van a hálózatok minőségében. Van, ahol indokolt a betáplálás átmeneti tiltása, ám számos olyan része van az országnak, ahol a rendszer kellően fejlett a visszatáplált energia tárolására – jegyezték meg.

Hogy is néz ki pontosan a betáplálás?

A háztartási kiserőmű által megtermelt többletenergia elszámolása úgynevezett szaldós rendszer szerint történik. Ez azt jelenti, hogy az áramszolgáltató megnézi, hogy egy adott időszakban mennyit termelt a napelemes rendszerünk, valamint mennyit fogyasztottunk az adott évben, és a kettő különbözetét vagy rendeznünk kell az áramszolgáltató felé (amennyiben többet fogyasztottunk, mint termeltünk), vagy az áramszolgáltatótól igényelhető vissza egy bizonyos összeg, amennyiben kevesebbet fogyasztottunk, mint amit megtermeltünk.

A ma is használt éves szaldós rendszerben tehát az áram ára (a visszaigényelhető túltermelést kivéve, erről lentebb írunk) minden esetben nagyjából 38 Ft (áramdíj / kWh + rendszerhasználati díj + áfa), és amit feltáplálunk a rendszerbe, azt ugyanannyiért veszi meg tőlünk az áramszolgáltató, mint amennyiért mi vásároljuk vissza akkor, amikor nem termel a rendszer.

Szolnok Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke felhívta a figyelmet, hogy a szaldós elszámolás már csak Magyarországon elérhető, az uniós direktíva alapján azonban már itthon is csak a 2023 végéig telepített napelemes rendszereknél érvényes – ezeknél azonban ezt követően is megmarad. A 2024-től telepített rendszereknél azonban már Magyarországon is az Európai Unióban használatos, úgynevezett bruttó elszámolás lép életbe.

Felülkerekedett a napelemellenes lobbi

„A napelemellenes lobbi aknamunkája szinte a teljes napelemes szektort maga alá gyűrte” – mondta Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke. Miközben egész Európában robbanásszerűen fejlődésen ment és megy keresztül a napelempiac, addig itthon akadálypálya tornyosul előtte. A környező országokban többek között vissza nem térítendő támogatásokkal, áfakedvezményekkel ösztönzik a napelemes rendszerek telepítését, jelenleg ugyanis ezek által lehet a leggyorsabban, a legkisebb beruházási költséggel és a legolcsóbban villamos energiát termelni. Épp ezért a szektor ellen tevékenykedők a hazai energiatermelést veszélyeztetik – tette hozzá.

A kereskedelmi szektorral szembeni lobbi már az elmúlt időszakban is eredményes volt, a friss kormányrendelettel pedig a lakossági szegmenst is komoly hátrány éri, azáltal, hogy megtiltották a visszatáplálást. „Továbbra is lehet napelemet telepíteni, sőt, a kormány felgyorsította az engedélyeztetési folyamatot, ami üdvözlendő, de a visszatáplálási tilalom miatt kétségessé vált a napelemes beruházás megtérülése” – mondta Kiss Ernő.

A napelemszövetség elnöke azért is elhibázottnak tartja a betáplálás tiltását, mert a hazai villamosenergia-felhasználás 40 százalékát importból fedezik, a villamos energia piaci ára pedig jelenleg az eget nyaldossa.

„Őrült kereslet mutatkozik a villamos energia irányt, míg a kínálat szűkebb, ennek pedig árfelhajtó hatása van” – mondta. Ráadásul jelenleg az import is akadozik, mivel Ukrajna és Szlovákia számít a két legfontosabb beszállítónak. Az ukránoknál az infrastruktúra jelentős mértékben megsínylette az országban zajló háborút, míg a szlovák kormány energetikai vészhelyzetet hirdetett, ami az export korlátozását is jelentheti. Ez pedig nagy bizonytalanságot szül a hazai ellátásban, amire a napelemes rendszerek gyors megoldást jelentenének – tette hozzá Kiss Ernő.

Szolnoki Ádám szerint az Európai Unió-szerte használatos bruttó elszámolási rendszer részletszabályainak finomhangolásával egy olyan rendszer valósítható meg, amely az otthoni fogyasztásra ösztönöz a betáplálással szemben, de mégsem vágja el teljesen a visszatáplálás köldökzsinórját.

Elszalasztott ziccer

A vállalati, valamint a lakossági szektor mindenféle állami támogatás nélkül is nagyfokú hajlandóságot mutat a napelemes rendszerek telepítésére. Végtelenül elszomorító, hogy ezt a ziccert nem használjuk ki. Számos beruházás, fejlesztés marad el, jelentős adóbevételtől megfosztva ezáltal a költségvetést

– mondta Kiss Ernő, aki logikai bukfencet vél felfedezni Orbán Viktor azon nyilatkozata, amely szerint a földgáz helyett a villamos energia felé kell fordítani az energiafelhasználás kormányrúdját, amit saját magunk is meg tudunk termelni, valamint a mostani kormányrendelet között.

„Történelmi lehetőséget szalasztottunk el. Lehetőségünk lett volna, hogy a vállalkozások, a beruházók, a lakosság saját maga termelje meg az ország ellátásához szükséges villamos energia nagy részét, csökkentve ezáltal az importkitettséget” – fogalmazott Kiss Ernő.

A napelemszövetség támogatja azt a kormányzati törekvést, amely szerint a hazai villamosenergia-szükséglet 50 százalékát a paksi atomerőmű adja, a másik fele pedig megújuló, ezen belül napenergia által termelődjön meg. Ugyanakkor Kiss Ernő szerint „a mostani rendelettel távolabb kerülünk ettől a céltól”.

Veszélyben a kkv-k

A szakmai szervezetek szerint a kormány intézkedései „egyértelműen azt eredményezik, hogy nem lesz vonzó a napelemes rendszerek telepítése, még akkumulátoros tározókkal együtt sem”. Ez pedig veszélyezteti a szektorban tevékenykedő kis- és középvállalkozások fennmaradását.

Az átmeneti időszakra vonatkozó részt is minél hamarabb pontosítani kellene, hogy a szektorban tevékenykedő kkv-k minél pontosabb tudjanak előre tervezni. Ellenkező esetben a bizonytalanság számos vállalkozás bezárásához, ezáltal munkahelyek tömeges elvesztéséhez vezethet, ez pedig a kormánynak sem lehet érdeke

– mondta Szolnoki Ádám.

Petíció

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség a MANAP Iparági Egyesülettel közösen, a Magyar Mérnöki Kamarával történt egyeztetések alapján készített petíciót nyújt be Palkovics László technológiai és ipari miniszternek címezve „a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának kérdéseiről 2022. október 27-én életbe lépő kormányrendelettel kapcsolatban”.

A szervezetek az alábbi kéréseket fogalmazták meg:

  1. Kérjük, hogy azoknál a HMKE méretű napelemes rendszereknél, ahol a hálózat és transzformátorkörzet műszakilag alkalmas a csatlakozásra, tegyenek kivételt, és ne tiltsák a visszatáplálást! Az igénybejelentésre és az engedélyeztetési eljárásra adjon lehetőséget 2022. október 31. után is, hogy ezt hálózati területenként eltérően, lokálisan végezzék el a hálózati mérnökök, és ne országosan legyen korlátozva a visszatáplálás!
  2. Az RRF-6.2.1-es, 100 százalékos támogatású napelemes pályázattal elnyert támogatások maximum összegét az eredeti bruttó 485 645 Ft/kWp-ről bruttó 600 000 Ft/kWp-re emeljék! Ha marad az eredeti összeg, több mint 43 ezer nyertes pályázónál kerülhet veszélybe a kivitelezés, hiszen a pályázat kiírása óta jelentős áremelkedés ment végbe a fotovoltaikus eszközök piacán éppúgy, mint a szállítmányozásban, a bérköltségekben, ráadásul időközben a forint is veszített értékéből a vezető devizákkal szemben.
  3. Kérjük, hogy azoknál az ipari beruházásoknál, ahol 30 százalékos tárolókapacitást és az FRR szabályzást írtak elő, legyen lehetőségük kivételt kérni, és egy tervezhető határidőig szabad kapacitást biztosítsanak számukra, hogy a már megkezdett beruházásokat befejezhessék azokon a területeken, ahol a hálózat kapacitása még ezt megengedi! Ezzel megmenthetik azokat a beruházókat, akik még a szigorítások előtt megkezdték a projektjeiket.
  4. Kérjük, tegyék nyilvánossá azokat az adatokat, amik alapján a hivatkozott Kormányrendeletet meghozták, hogy lássuk, mely területeken, mennyi kapacitást bír még el a hálózat jelenleg, hogy átlátható és tervezhető legyen a növekedés üteme!
  5. Kérjük, hogy a Kormányrendeletben a Miniszter úr hatáskörébe helyezett lehetőségével éljen, és minél hamarabb határozza meg a felfüggesztés megszüntetésének időpontját, hogy a napelemes cégek tervezhessék alapvető működésüket, hiszen addig nem tudnak új erőműveket építeni! Amennyiben szakaszos feloldásra is van lehetőség, kérjük az ütemezést is adják meg október 31-ig!

(Borítókép: Emily IRVING-SWIFT / AFP)

Rovatok