Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, meddig tarthat a kenyér drágulása Magyarországon

2022. november 3., csütörtök 10:55

A kenyér drágulásának hátterében számos ok húzódik meg a búza árának emelkedésétől kezdve az energiaárak elszállásán át egészen a forint inflációjáig. Azt azonban, hogy hol áll meg pontosan az emelkedés, senki sem tudja. Raskó György agrárközgazdász szerint csakis a vásárlóerő szabhat határt az élelmiszer árának növekedésében.

A magyar malomipar nem tervez egységes áremelkedést a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára szerint, mivel minden cég saját döntése, hogy milyen mértékben és milyen ütemben növeli az árait. Ugyanakkor abban biztos, hogy a betakarítás óta folyamatosan emelkednek az árak.

Azt, hogy lesz-e további áremelkedés, nem lehet tudni, mivel a gabonaárak idén eléggé hektikusan alakulnak

– emelte ki Pótsa Zsófia. Az Agrárszektor szerint könnyen változhat a helyzet, ugyanis a változáshoz elég az ukrán gabonaszállításban a napokban jelentkező feszültségre gondolni.

A főtitkár kihangsúlyozta azt is, hogy a lisztáraknál fontos tényező a forint-euró árfolyam alakulása is, azonban a napokban stabilabbá váló forint kissé lejjebb nyomta a gabonaárakat. Ugyanakkor az energiaárak is nagy szerepet játszanak a drágulásban:

Októberben–novemberben járt le a legtöbb cég éves szerződése, és komoly befolyással van a későbbi árakra az, hogy milyen áron tudtak az egyes cégek új szerződéseket kötni. És akkor az infláció hatásáról még nem is beszéltünk

– mondta Pótsa Zsófia, hozzátéve, hogy emiatt tovább emelkedhetnek az árak a malomiparban.

A búza ára is emelkedik 

Hasonlóan látja a helyzetet Raskó György agrárközgazdász is. Szerinte a liszt ára folyamatosan emelkedik, hisz a búza ára is jelentősen növekedett. Jelenleg pedig a szeptemberig tartó zuhanás után 370-380 euró körül állt meg a búza tonnája, az a termelő pedig, akinek még van belőle, nem adja olcsóbban.

A közgazdász kihangsúlyozta, hogy mivel a malmok is drágábban tudják beszerezni az alapanyagot, valamint nőttek az energiaköltségeik, és kérdéses, milyen új szerződéseket tudtak kötni az energiaszolgáltatókkal, ezért minden jel arra mutat, hogy további áremelkedések várhatóak az ágazatban.

Úgy véli, a kenyér drágulásának csakis a vásárlóerő szabhat határt, ami november végén, december elején be is fog következni. Azt pedig egyenesen kizárta, hogy a kenyér hatósági árassá váljon a következő időszakban.

(Borítókép: Artur Widak / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok