Index Vakbarát Hírportál

Az energiaárak és a tanárhiány miatt zárja be kapuit a nagybajomi szakiskola

2022. november 5., szombat 08:22

Pedagógus és pénz híján nem tudja fenntartani magát a nagybajomi Kolping Katolikus Szakközépiskola és Kollégium, így az épületét visszaszolgáltatja a katolikus egyháznak.

Kőműveseket, pékeket és cukrászokat képeztek abban az iskolában, melynek fenntartását már nem tudják biztosítani és inkább a bezárás mellett döntött az intézményvezető a súlyos tanár- és pénzhiány miatt.

A kollégium húsz lakója Csurgóra költözik, a többi tanuló pedig a lakhelye és a csurgói iskola között ingázik majd – derül ki az ATV riportjából.

A Kolping-iskola egyik diákjának apja, Orsós József szerint péntekre már teljesen kiürült az épület, mert a gyerekeknek az 50 kilométerre levő csurgói Nagyváty iskolában kezdődött meg az oktatás.

A nyilatkozó szülő szerint az ingázó diákoknak reggel 4-5-kor kell kelniük, hogy Csurgóra időben beérjenek a tanítás kezdetére, mert másfél-két óra az út.

Tanárhiány és energiaárak

Mintegy száz hátrányos helyzetű tanuló járt a szakközépiskolába, többségük mélyszegénységben élő családok gyermeke. A település polgármestere számított a bezárásra.

Tanárhiánnyal is küzdött az intézmény, és aztán tudomásom szerint – egy-két héttel ezelőtt tájékoztatott a katolikus plébános – a megnövekedett energiaárak miatt nem lehetett fenntartani a nagybajomi tagintézményt

– mondta Pirka Mátyás, Nagybajom polgármestere.

A PDSZ szerint a magasabb rezsiköltségekre hivatkozva egyre gyakoribb, hogy a fenntartó kénytelen kiüríteni vagy összevonni a tagintézményeket, amivel megterheli a szülőket és a diákokat.

Hogy a dologi költségeken tudjon a fenntartó spórolni, intézményeket, tagintézményeket zár be, megszüntetnek csoportbontásokat, és ezáltal belenyúlnak az intézmények pedagógiai menetrendjébe – egyébként részben jogellenesen 

– állapította meg Nagy Erzsébet ügyvivő.

Az iskola állja a diákok útiköltségeit, a szülőket pedig tájékoztatták, hogy nem büntetik meg az új tagintézménybe késve érkezőket.

Legutóbb a veszprémi Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum átmeneti bezárásáról, majd a Jendrassik-Venesz Technikumba költözéséről számoltunk be

Az Index szeptemberben arról is írt, hogy a Debreceni Szakképzési Centrum az elszálló energiaárak miatt úgy szervezné át két debreceni iskola működését, hogy az Irinyi János Technikum épületében délelőttönként az iskola saját diákjai tanulnának, délutánonként pedig a Bethlen Gábor Technikum tanulói.

(Borítókép: Fabian Strauch / picture alliance / Getty Images)

 

Rovatok