Index Vakbarát Hírportál

Jövőre 2000 forintba is kerülhet egy kiló kenyér

2022. november 8., kedd 11:59

Nem lehetetlen, hogy 2023 nyarán akár már 2000 forintot is elkérhetnek néhány üzletben egy kiló kenyérért – erről beszélt nemrég egy szakértő.

Farkas Dénes, a Hírös Agrária Kft. műtrágyaüzletágának vezetője a Pénzcentrumnak nyilatkozott arról, hogy Európa-szerte hiány lehet a nitrogénműtrágyából a következő időszakban, mivel nemcsak Magyarországon, hanem az egész európai kontinensen is állnak a műtrágyagyárak.

A szakértő szerint az iparágra nagyon negatívan hat az, hogy a földgáz ára jelentősen nőtt az utóbbi hónapokban, mivel a műtrágya-előállítás költségeinek 70 százalékát a földgáz teszi ki. Ez az elsődleges oka annak, hogy szinte egyik üzem sem működik. A térségben ez alól az egyetlen kivétel az ausztriai Linzben lévő – 50 százalékos kapacitással működő – gyár, valamint két nyugat-ukrajnai üzem.

Farkas Dénes szerint a szakma abban reménykedett, hogy a nemrég 150 euróra eső gázárak fényében újraindulnak az üzemek, de ez nem történt meg azóta sem. Emiatt már most 400 ezer forintos tonnaáron lehet csak hozzájutni a műtrágyához, amely mellett lehetetlen gazdaságosan növényt termeszteni. A szakértő szerint így

ma már nem az a kérdés, hogy lesz-e ezer forint a kenyér, hanem az, hogy mikor lesz kétezer a kilója.

Farkas Dénes azt is elmondta, hogy mikor következhet ez be szerinte. „Ha jövő júniusban és júliusban nem lesz elfogadható a terméshozam, akkor nyár végén, legkésőbb ősz elején találkozhatunk a kétezer forintos kenyérárakkal.”

(Borítókép: Helen King / getty Images)

Rovatok