Ha megvan az alku az uniós pénzekről, minden bizonnyal erősödik a hazai fizetőeszköz, de ne legyenek illúzióink, míg a 430-as euró azonnal jelentkezik a fogyasztónál, addig a 395-ös árfolyam egyáltalán nem vagy csak nagyon lassan – mondta az Indexnek Szabó Bence, a generálkivitelezéssel foglalkozó, pomázi központú HÁsZ Kft. ügyvezető-tulajdonosa. A cégvezető úgy véli, az építőiparban szinte lehetetlen tervezni, igaz, a mostani nehéz helyzetben legalább az ingatlanberuházók is együttműködők, hiszen egy félkész projekt senkinek sem jó.
Felépült már az a társasház, amelynek a látványterve éppen a háta mögötti falat tölti be?
Igen, méghozzá Budapesten, a VI. kerületi Benczúr utcában, és bátran állíthatjuk, hogy a valóságban is legalább ilyen impozáns látványt nyújt ez a csaknem 40 lakásos társasház. Ebben a projektben alvállalkozóként működtünk közre a KÉSZ Kft. alatt, hozzánk tartozott a mélyépítés, a bontás, a homlokzatképzés, az állványozás, de a belső vakolás és egyéb szakipari munkák is. A homlokzatért kaptunk rangos szakmai elismerést, egy különdíjat a Baumittól, amire nagyon büszkék vagyunk. Még a konjunktúra idején, úgy is mondhatnánk, békeidőben kezdődött az építkezés, de benne voltunk már jócskán a Covid-időszakban, mire befejeztük. Egy ilyen volumenű kivitelezési munka mintegy két év, és kiszámítható gazdasági környezetben jól tervezhetők a költségek, a pandémia azonban szinte azonnal éreztette a hatását. Az első járványhullám egybeesett az átadás előtti utolsó hónapokkal, az építőanyag-hiány és a munkadíjak drágulása miatt a végére kissé savanyú lett a szőlő.
Már a bemelegítő kérdést is ezt sejtve tettem fel, pedig a koronavírus-járvány utólag szinte sétagalopp volt az orosz–ukrán háború negatív gazdasági hatásaihoz képest. Hogy lehet ilyen körülmények között tudatosan tervezni?
A Covid és a háború okozta gazdasági válság markánsan eltér egymástól. Az első hullámnál mindenki megijedt, ahogy itthon, úgy világszerte mindenütt, számtalan kérdést vetett fel már önmagában az is, az emberek hogyan jutnak el a munkahelyükre. A számítógép mögül a házak sem épülnek fel, meg kell fogni a téglát és a helyére rakni. Szinte azonnal jelentkezett a nyersanyaghiány, a beszállítások főként azért akadoztak, mert a külföldi gyártóktól nem érkezett olyan ütemben az áru.
A munkavállalókat sikerült megtartani?
Lényegében mindenkit. A pandémia idején home office-ba küldtük az irodai állományt, a fizikai alkalmazottakat pedig minden lehetséges eszközzel óvtuk, közben pályázati pénzt is igénybe vettünk a munkaerő megtartására.
Egy generálkivitelező cég nem egy startup, itt a 2,5 milliárd forintos éves árbevétel mögött nem 7-8 ember van, hanem 80. Más kérdés, hogy az árbevétel-arányos eredmény sem 20-30 százalék, hanem legfeljebb 5-7, de a mostani turbulens gazdasági környezet a profit negyedét is magával viszi.
Amikor szorított a cipő az alapanyaghiány miatt, készleteztünk, amennyire csak tudtunk, a legtöbb beszállítónk abban is partner volt, hogy az ő telephelyeiken tároljuk a felhalmozott árut, míg az adott építkezésen nincs rá szükség. Merthogy egy alaposan átgondolt beszerzési stratégiához a saját 8-9 ezer négyzetméteres ipari területünk nem elég.
A folytatásban szinte már móka és kacagás volt a munka a Covid alatt?
Azért nem, de mire jött a második hullám, a többség már egyrészt túlesett a vírusfertőzésen, akár többször is, másrészt meg is kapta a védőoltást. Aztán egyik hullámból estünk a másikba, rendkívüli volatilitás jellemezte az árakat, azt hittük, rosszabb már nem lehet, aztán jött 2022. február 24-e. Mondanom sem kell, hogy a háború hatására elszálló energiaárak mit jelentenek az építőiparnak, kevés energiaintenzívebb tevékenység van a tégla, a kőzetgyapot vagy éppen a betonacél gyártásánál. Emlékszem, leszerződtünk egy 36 lakásos társasház teljes generálkivitelezésére a szintén VI. kerületi Szív utcában, majd elmentünk tíz napra síelni, mire hazajöttünk, kitört a háború, és minden számunkra fontos alapanyag ára az egekbe szökött. Meg kellett értetni a beruházóval, hogy ha drágább is, le kell kötni a készleteket, különben nem lesz mivel dolgozni. Sikerült a felszínen maradni, decemberre át is adjuk a társasházat, a projekt végül 15-18 százalékkal kerül majd többe, mint ahogy az ukrajnai háború előtt terveztük. A mostani környezetben ez vállalható, rövidesen meg is állapodhatunk a második ütemre. Itt már az a cél, hogy ne forintban, hanem euróban szerződjünk, annak ellenére, hogy küszöbön áll az egyezség Magyarország és az Európai Bizottság között.
A szektor is fordulópontot vár a brüsszeli „csatától”?
Ha megvan az alku az uniós pénzekről, minden bizonnyal erősödik a hazai fizetőeszköz, annak a várható dinamikáját azonban a munkabérek aligha tudják lekövetni.
A munkadíjaknál maradunk a forintalapú elszámolásoknál, a nyersanyagok terén viszont célravezetőbb az euró, bizonyos árfolyamszint alatt és felett is megfelelő kompenzációval, hogy megmaradjon az egyensúly.
Hiába, a 430-as euró azonnal jelentkezik a fogyasztónál, de ne legyenek illúzióink, fordított esetben, a 395-ös árfolyam egyáltalán nem vagy csak nagyon lassan jelentkezik majd. Igyekszünk negyedévről negyedévre a KSH építőipari termelői árindexéhez igazítani a vállalásainkat, hogy találjunk egy-két támpontot ebben a bizonytalanságban. Mert bár a forint lábra kaphat, ha Brüsszelben kisimulnak a ráncok, amíg a háborús felek nem ülnek le tárgyalni egymással, alighanem marad a hullámvasút az energiaáraknak, s vele együtt a nyersanyagoknak.
Könnyebb ilyen körülmények között egyezségre jutni a beruházókkal, ingatlanfejlesztőkkel?
Abban a tekintetben mindenképpen, hogy egy félkész projekt senkinek sem jó, a megrendelőnek is érdeke, hogy értse a kivitelező problémáit, és közösen próbálják megoldani, vagy legalább áthidalni azokat. Ha például valamiből hiány van, de elengedhetetlen szükség lesz rá a következő négy-hat hónapban, akkor azt igyekszünk két-három héten belül letárgyalni és beszerezni. De azt is tapasztaljuk, hogy ha valami elérhetetlenné vált, egyáltalán nincs a tervező által kiírt típus a polcon, akkor teszünk javaslatot, hogy mit mire lehet kiváltani, annak mi az értéke, hogyan hat a műszaki tartalomra, s a beruházók többsége ezt elfogadja.
Nemhogy egy évre, egy hónapra is nehéz előre látni. Milyen célokat tűznek ki 2023-ra?
Bizakodásra adhat okot, hogy november végére, december elejére a jövő évi szerződésállományunk elérheti az idei szintjét. Ez azért nagy szó, mert ha lesz is EU-s pénz, 2023 első negyedévére nem várhatók közbeszerzések uniós forrásból, de a takarékoskodó költségvetési politika miatt államiból sem. És mivel a kamatszintek is elszálltak, nehéz megfelelő kondíciókkal banki finanszírozáshoz jutni, ami a lakóépületeknél már most a kereslet zsugorodását mutatja.
Óvatosak a beruházók, hiába a meghosszabbított 5 százalékos lakásáfa, az idén elindult projekteket alapul véve, legfeljebb ennek a mennyiségnek a 20-30 százaléka startol el jövőre.
Ugyanakkor 2-10 lakásos luxusingatlanokat ezután is megéri építeni, az európai uniós források pedig az ipari beruházások mellett a felújításoknak, főként az energetikai korszerűsítéseknek adhatnak lendületet. Egyelőre minket igazol, hogy több lábon állunk, a forgalom kétharmadát kitevő generálkivitelezésen kívül a homlokzati hőszigetelés, a vakolás és az asztalosmunkák is erősítik a portfóliót, emellett állványokat és munkagépeket ugyancsak adunk bérbe. Bár ezek a kisebb üzletágak az árbevétel arányában legfeljebb 5-10 százalékos súlyúak, folyamatosan fejlesztjük a szakipari munkák szegmensét, hogy minél inkább támaszkodhassunk a kiegészítő tevékenységeinkre.
(Borítókép: Szabó Bence, a HÁsZ Kft. ügyvezető-tulajdonosa. Fotó: Papajcsik Péter/Index)