Index Vakbarát Hírportál

Milliókat keresnek az informatikusok

2022. november 13., vasárnap 05:55

Egyelőre nem várható nagyobb leépítési hullám, a vizsgált cégek jelentős része kimondottan bővítésre készül, és náluk még a magas bérszintek is megmaradnak – közölte a DevQuarterly nevű, IT-munkaerőpiacot elemző cég. A jelentésük szerint a piac tetején a junior bruttó IT-bérek 690–885 ezer forint, míg az expert pozíciókban 1,4–1,9 millió forint körül mozognak.

A DevQuarterly (DQ) jelentése szerint az IT-szakemberek iránt május óta mérséklődő keresletet mutatnak a globális adatok. Szeptemberig kétharmadával csökkent a naponta feladott, fejlesztőket kereső álláshirdetések száma, ami azóta már egyharmad körülire mérséklődött.

Az adatokból és a hatékonyan növekvő cégek vezetőivel személyesen egyeztetve is azt látjuk, hogy itthon egyelőre nem várható nagyobb leépítési hullám, a riportban vizsgált cégek jelentős része kimondottan bővítésre készül, és náluk még a magas bérszintek is megmaradnak

– mondta Ábrahám Tamás, a DevQuarterly társalapítója a Portfoliónak.

Úgy látja, komolyabb visszaesés a beszállító cégeknél, szoftverügynökségeknél lehet, akiknél a magyar programozók fele dolgozik, mivel a nemzetközi megrendelők inkább választanak a saját országukból fejlesztőket, minthogy kiszervezzék Magyarországra a munkát.

A DQ kiugróan magas, extrémnek tekinthető expert IT-bérek között közel 3,5 millió forintos bruttó bért is talált, ugyanakkor a kategóriában jellemzően az 1,4–1,9 millió forintos sávban mozognak a bérek. Míg a legalacsonyabb bérszinttel jellemzett junior kategóriában 335 ezer forintos havi bruttó jelenti a kiugróan alacsony bérszintet, a jellemző átlagos bérek pedig 690–885 ezer forint között szóródnak.

A jelentés szerint a növekedési fázisban lévő startupoknak egyértelműen nem kedvez a mostani finanszírozási környezet, részben emiatt voltak tömeges elbocsátások az elmúlt hónapokban.

A magyar IT-piacon csak nagyon kevés gyorsan skálázódó, kockázati tőkéből működő cég van. A többség inkább beszállításra van berendezkedve vagy egy nem tech nagyvállalat részeként működik (pl. OTP vagy MOL), amit jellemzően nem kockázati tőkéből finanszíroznak, így csak kevés cégnek kellett sürgősen költséget csökkentenie

– magyarázta a lapnak Ábrahám Tamás.

Rovatok