Index Vakbarát Hírportál

A CIA atomfegyverekről egyeztetett az orosz hírszerzéssel

2022. november 14., hétfő 18:49

A Fehér Ház úgy kommentálta a fejleményeket, hogy a CIA igazgatója figyelmeztette orosz kollégáját, nehogy bevessenek atomfegyvereket Ukrajnában.

William J. Burns, a CIA igazgatója Törökországban tárgyalt hétfőn az orosz hírszerzés vezetőjével, Szergej Nariskinnal. Orosz és amerikai delegáció legutóbb január 10-én találkozott Genfben, hogy a Moszkva által igényelt biztonsági garanciákról tárgyaljon. A mostani találkozót előzetesen nem jelentették be, de a tárgyalásról előre értesítették az ukrán felet.

A Fehér Ház úgy kommentálta a fejleményeket, hogy a CIA igazgatója figyelmeztette orosz kollégáját, nehogy bevessenek atomfegyvereket Ukrajnában. A találkozóról elsőként a Kommerszant című moszkvai gazdasági napilap számolt be hétfő reggel.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak délelőtt még azt mondta, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a török fővárosban történt kapcsolatfelvételről szóló információkat. Ezt követően délután viszont a TASZSZ-nak már megerősítette, hogy amerikai kezdeményezésre kétoldalú megbeszéléseket tartottak a török fővárosban, ám további részleteket nem árult el.

A Fehér Ház a The New York Times szerint közölte, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója hétfőn orosz hivatali partnerével találkozott Törökországban.

Ott arra intette Oroszországot, hogy tartózkodjon a nukleáris fegyver bevetésétől Ukrajnában.

Ugyanakkor az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács közölte: az ankarai tanácskozás nem az ukrajnai háború rendezéséről szólt, és hogy Kijevet Washington előre tájékoztatta a találkozóról. A testület szerint Burns felvetette az Oroszországban elítélt amerikai állampolgárok ügyét is.

A béketárgyalásokról nem esett szó

Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn újságíróknak nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte az ukrajnai rendezési tárgyalások lehetőségével kapcsolatban bárki által támasztott előfeltételeket.

Az ilyen előfeltételek természetesen elfogadhatatlanok. Elnökünk többször is elmondta, hogy készen állunk a tárgyalásokra. De ezeknek a tárgyalásoknak természetesen figyelembe kell venniük a terepen kialakult helyzetet

– mondta az orosz külügyminiszter-helyettes Pekka Haavisto finn külügyminiszternek azt a kijelentését kommentálva, miszerint az Ukrajnáról szóló béketárgyalások csak abban az esetben kezdődhetnek meg, ha Oroszország maradéktalanul visszavonja hadseregét az általa megtámadott ország területéről.

További érdekesség, hogy augusztusban amerikai és orosz tisztviselők is azt mondták, hogy egy speciális csatornán keresztül kommunikál Biden és Putyin, amelyben a tavalyi genfi találkozójukon egyeztek meg. Az amerikai tisztviselők nem voltak hajlandók az ezzel kapcsolatos részleteket elmondani.

(Borítókép: William J. Burns, a CIA igazgatója 2022. július 8-án. Fotó: Chris Kleponis / Abaca / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok