Index Vakbarát Hírportál

Aki letenné végre a cigarettát, annak ezzel érdemes kezdenie

2022. november 16., szerda 15:55

Szemléletformáló program indul az ártalomcsökkentésért a füstmentes világnap alkalmából. A szakmai szervezetek összefogásának létjogosultságát kézenfekvő módon az adja, hogy világszerte bő 1,3 milliárdan dohányoznak, miközben itthon is több mint kétmillió embert érint.

Az ártalomcsökkentés szemléletének népszerűsítését, a betegségek megelőzését és visszaszorítását célzó program országos egészségügyi szűréssel is kiegészül, és a tervek szerint az ártalomcsökkentésben és megelőzésben már tevékeny további szakmai szervezetek bevonásával valósulhat meg. A társadalmi célt szolgáló programsorozat a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ártalomcsökkentő Egyesület, az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom és a fustmentes.hu együttműködésében indul.

Út a kockázatoktól a megoldásig

Kiemelten fontosnak tartja az életmódváltást a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület, amelynek missziója, hogy edukációval és programokkal hívja fel a figyelmet a társadalmunkat érő számtalan lehetséges ártalomra (például levegőszennyezés, helytelen táplálkozás, függőségek), tudatosítja az emberekben ezek kockázatát, és megoldási módokat kínál a csökkentésükre.

Ennek jegyében indították útjára többek között tavaly a fustmentes.hu-val közösen a Dobj le 100 kilót elnevezésű kampányt, amely a közlekedési, vásárlási szokások átalakításától a komposztáláson át a dohányzás ártalmainak csökkentéséről történő tájékozódásig olyan gyakorlati példákat mutat be, amelyek tudatos döntésekkel, de életünk drasztikus átalakítása nélkül járulhatnak hozzá a károsanyag-kibocsátás és az ahhoz kapcsolódó egyéni és környezeti ártalmak kimutatható csökkentéséhez.

Ezt a szemléletet erősítené Magyarország legnagyobb humanitárius szervezete is azzal, hogy szakmai tudással és tapasztalattal segíti az egészségügyi és környezeti ártalomcsökkentés gondolatának népszerűsítését, a civilizációs betegségek visszaszorítását, valamint az életmódváltás ösztönzését.

Magyarországon számos olyan civilizációs betegséggel küzdünk, melyek népegészségügyi szinten is komoly problémákat okoznak, miközben ezek túlnyomó része megelőzhető lenne, hiszen a külső környezeti hatások mellett az egyéni döntések is komoly szerepet játszanak abban, hogy valaki beteg lesz, vagy adott esetben függővé válik egy ártalmas szenvedélytől

– emelte ki Toldy-Schedel Emil, a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület elnöke. Hozzátette: az egyesületnél arra törekednek, hogy megelőzzék ezeket a betegségeket, kiemelt figyelmet fordítva azokra a környezeti és civilizációs ártalmakra, amelyek hozzájárulnak a kialakulásukhoz.

Társadalmi és környezeti problémák

Az olyan mindennapi ártalmak, mint

hazánkban is rengeteg embert érintenek, pedig megfelelő tájékoztatással, szakmai programokkal és szűrésekkel ezek visszaszoríthatók lennének.

Az egészségügyi ártalmak sorában régóta kiemelt szerepet kap a dohányzás.

A világon jelenleg több mint 1,3 milliárd ember dohányzik, hazánkban több mint kétmillióan, így a dohányzás komoly társadalmi probléma napjainkban is.

Egyetértés van abban, hogy a dohányzás káros az egészségre, valamint az is egyre nyilvánvalóbb, hogy nemcsak súlyos betegségeket okoz, hanem számos társadalmi és környezeti probléma okozója is. A dohányzás visszaszorítására tett intézkedések ezért rendkívül fontosak.

Hajdu Márton, a fustmentes.hu szóvivője ismertette: a terápiás folyamatban a megelőzés és a leszoktatás a két legfontosabb cél, ezek mellett fontos megemlíteni a kockázati tényezők mérséklésének lehetőségét is, hiszen a zéró tolerancia helyett az ártalomcsökkentés teljes spektrumára szükség van a dohányzás káros hatásai elleni küzdelemben.

Akik nem szoknak le, azok is tehetnek egy lépést előre, hiszen az ártalomcsökkentés lehetőségeiről történő tájékozódással nemcsak maguknak, de a környezetüknek is segíthetnek. A kétmillió magyar dohányos mellett a cigarettázás káros hatásai ugyanis a környezetüket is érintik. A leszokásnál kétségtelenül nincs jobb alternatíva, így aki le akar szokni, azt támogatni kell ebben, hiszen kizárólag így szüntethetők meg teljesen a dohányzás ártalmai.

Fontosnak tartják a dohányzást folytatók számára is megteremteni annak a lehetőségét, hogy tájékozódni tudjanak a dohányzás ártalmainak csökkentéséről. Arról persze nem feledkezhetünk meg, hogy természetesen a leszokással tehetünk a legtöbbet önmagunkért és a környezetünkért, de minden megtett lépés sokat számíthat ezen az úton – tette hozzá a szóvivő.

Jobb életminőség a cél

Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt Véradásszervezésért és egészségfejlesztésért felelős országos szakmai vezetője arról beszélt, hogy Magyarország legnagyobb humanitárius szervezeteként alapvető feladataik közé tartozik az élet és az egészség védelme, a betegségek megelőzése, szervezetük alapelveinek terjesztése, a társadalmi szolidaritásra nevelés, az emberek ösztönzése a jobb életminőség elérésére.

Egészségprogramunkban a prevenció mellett az edukációra is kiemelt hangsúlyt fektetünk, és hiszünk benne, hogy életmódunk megfelelő átalakításával igenis csökkenthetők az ártalmak a mindennapokban. Olyan országos szakmai program megalkotását tervezzük, amely jól kidolgozott szakmai protokollok mentén a lakosságot legnagyobb mértékben érintő betegségek szűrését és megelőzését célozza meg.

A tervezett program a pozitív társadalmi szemléletformálás mellett mindegyikük saját szakterületén tevékenyen hozzájárulhat az életmódváltáshoz szükséges folyamatok elindításához, hiszen az ártalmak csökkentésében és a változás elindításában minden lépés számít!

(Borítókép: Cameron Spencer / Getty Images)

Rovatok