Index Vakbarát Hírportál

A lottózók hozzák a rekordévet, a kibergatyát fel kell kötni

2022. november 23., szerda 14:16

Jelentősen bővíti termékei elérhetőségét a Mol töltőállomás-hálózatában a Szerencsejáték Zrt. Az eddigi 48 árusítóhely mellett újabb 307, összessen 355 töltőállomáson érhetők el a nemzeti lottótársaság termékei. Mager Andrea vezérigazgató az Indexnek elmondta: rekordbevételre számítanak idén, az online térben azonban várnak még kihívások a vállalatra.

Nagykorúvá vált a Szerencsejáték Zrt. és a Mol közötti stratégiai együttműködés, a két hazai nagyvállalat pedig most újabb szintet lépett 18 éve gyümölcsöző kapcsolatában. Ennek értelmében a magyarországi Mol-kúthálózat több mint kétharmadában elérhetővé váltak a Szerencsejáték Zrt. termékei.

November második felétől a teljes termékpaletta az eddigi 48 helyett már 55 Mol-töltőállomáson érhető el. Emellett további háromszáz benzinkúton a nemzeti lottótársaság sorsjegyei vásárolhatók meg.

A hét állandó sorsjegy mellett beszerezhetők az új és időszakos sorsjegyek is, mint például a novemberben megjelent, limitált kiadású Nagykarácsony exkluzív sorsjegy – amelyen százmillió forintot nyerhetnek a szerencsésen kaparók.

„Fejlesztéseink fókuszában hálózatunk további bővítése áll annak érdekében, hogy játékosaink számára az ország minden pontján elérhetővé váljanak népszerű termékeink. Hazánk legnagyobb vállalatával, egyik legnagyobb stratégiai partnerünkkel való együttműködésünk közel két évtizedre nyúlik vissza, a mostani kibővített együttműködéssel hálózatunk további négy százalékkal, kizárólag sorsjegyet árusító hálózatunk tíz százalékkal bővül” – mondta Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Szép számmal kaparnak a magyarok

A nemzetközi trendekhez hasonlóan Magyarországon is növekedés jellemzi a sorsjegyek szegmensét, 2022-ben várhatóan tízszázalékos éves árbevétel-bővülést könyvel el a termékcsalád. Kutatási adatok alapján a sorsjegyek ismertsége a magyarok között kiemelkedő, tíz emberből kilenc ismeri a terméket. A Szerencsejáték Zrt. termékkínálata hét alapsorsjegyből és újonnan bevezetett sorsjegyekből áll. Az egyik legkedveltebb játék a szezonálisan kiadott Nagykarácsony sorsjegy, amelynek árusítása karitatív célokat szolgál. 2021 óta az érdeklődők számos sorsjeggyel már online is játszhatnak a nemzeti lottótársaság kínálatában.

Jótékonysági vonal

Az időszakos termék nagyban hozzájárul a fogyatékossággal élő magyar gyermekek társadalmi integrációjának elősegítéséhez, ugyanis a Nagykarácsony sorsjegy értékesítéséből befolyt összeg egy részéből a nemzeti lottótársaság A játék összeköt! program keretein belül befogadó játszótereket épít. Ennek köszönhetően 2022 év végéig országszerte 22 olyan játszótér lesz elérhető, ahol ép és fogyatékossággal élő gyermekek együtt játszhatnak.

Az együttműködésbe bevont töltőállomás-kezelők játékszervezői képzésen is részt vettek a kiskorúak védelme érdekében. A két nagyvállalat hangsúlyozta: a lottótársaság termékszolgáltatásait kizárólag 18 éven felüliek vehetik igénybe.

Komplex szolgáltatóközpontokká válnának a Mol-kutak

A Szerencsjáték Zrt. mellett a Mol célja is a folyamatos fejlesztés. A hazai kúthálózat Fresh Corner láncai egyre bővülő gasztronómiai kínálattal és kényelmi szolgáltatásokkal várják a fogyasztókat.

„Napi egymillió tranzakciót bonyolítunk le a régióban, és több mint tízmillió stabil ügyfelünk van, akiket a Szerencsejáték Zrt.-vel kötött együttműködésnek köszönhetően egyre sokszínűbb portfólióval várhatunk a töltőállomásainkon. Kiemelt célunk, hogy töltőállomásainkat komplex szolgáltatási központokká alakítsuk át” – mondta Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese.

A földi hálózat viszi a prímet

A magyarok továbbra is a fizikai játékélményt részesítik előnyben, a digitális térnyerés ellenére a Szerencsejáték Zrt. árbevételének háromnegyede továbbra is a lottózói hálózatból származik, amely az egyik legkiterjedtebb Magyarországon, több mint 7700 értékesítési pontból áll. „Növekedésünkben rendkívül fontos szerepet játszik a közel 4500 kis- és középvállalkozói viszonteladónk, illetve nagy stratégiai partnereink egyaránt” – mondta Mager Andrea.

Fel kell kötni az online nadrágot

Bár az online szerencsejáték szegmense egyelőre csak megközelítőleg 25 százalékát adja a Szerencsejáték Zrt. árbevételének, amennyiben azonban az online térből származó bevételre vonatkozó számokat nézzük, azt láthatjuk, hogy ez a lottótársaság egyik legdinamikusabban fejlődő területe – mondta az Indexnek Mager Andrea.

Vége az egyenlőtlen feltételeknek

A magyar online sportfogadási piacon eddig is jelen voltak olyan nagy piaci szereplők, akik nem rendelkeznek magyarországi játékengedéllyel, ennek ellenére mégis online sportfogadási szolgáltatást kínálnak. Ez pedig egyenlőtlen versenyhelyzetet teremtett a játékosokért folyó harcban. Ez szűnik meg az online sportfogadás januártól történő liberalizációjával.

Jövő évtől ugyanis bárki indíthat online sportfogadási játékszervezést Magyarországon, aki megfelel a hatályos jogszabályi követelményeknek.

„Ezen a versenyen pedig a Szerencsjáték Zrt. is elindul, csak immár nem hátrányból, hanem mindenkire egyformán vonatkozó szabályozás mellett, amit mi eddig betartottunk, januártól pedig vetélytársainknak is így kell tenniük – fejtette ki Mager Andrea. Hozzátette: a társaságot kihívás elé állítja az online piac. – Fejlesztenünk kell, ehhez pedig egy olyan szakmai programot indítottunk a cégen belül, amely a digitális ügyfélélmény fejlesztésére és növelésére irányul. Tisztában vagyunk vele, a digitális tér a jövő záloga” – mondta.

A vb alatti fogadás is segítheti a rekordbevételt

A labdarúgó-világbajnokság egy rendkívüli esemény a Szerencsjáték Zrt. életében, ráadásul ezúttal a megszokott nyári helyett téli viadalt rendeznek. A nagyobb sportesemények tovább javítanak a hagyományosan is jó fogadási kedven, ez pedig a nemzeti lottótársaság 2022-re vonatkozó eredményén is meglátszódhat.

Várakozásaink szerint az idei évben újabb rekordbevételt realizálhat a társaság. A tavalyi bevétel meghaladta a 700 milliárd forintot, azt azonban mi sem gondoltuk volna, hogy már a 800 milliárd forintos határt is elérhetjük, de az előrejelzések szerint ez sem kizárt. Erre pedig még egy lapáttal rátehet a világbajnokság idején realizált bevétel

– mondta az Indexnek Mager Andrea.

(Borítókép: A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. egyik üzemanyagtöltő állomása a főváros XII. kerületében. Fotó: Róka László / MTI)

Rovatok