Index Vakbarát Hírportál

Érdemesebb termelőktől vásárolni a mézet

2022. november 26., szombat 13:57

Míg a boltokban akár hétezer forintot is elkérnek érte, addig a piacokon kilogrammonként két-háromezer forintba kerül a méz. A méhészek többsége arra számít, hogy jóval kisebb állománnyal indítja a következő évet, ami a méztermést is negatívan befolyásolhatja.

A magyar méhészek többsége gondterhelt a silány import miatt, és ugyanez a helyzet Európa számos más országában is. Sok termelő azon az állásponton van, hogy tüntetést kellene szervezni Brüsszelben. A Tolna megyei méhészek közül jó néhányan piacokra járnak értékesíteni, de a telephelyeiken is várják a vásárlókat. Az így eladott méz mennyisége azonban egyáltalán nem jelent megoldást a nagyobb méhészetek gondjaira.

A legtöbb méhész 10-20 százalékot emelt az árakon,

amivel azonban még mindig deficitben vannak, miközben nagyüzemi felvásárlás gyakorlatilag nincs. Ugyanakkor ha lennének is felvásárlók, olyan alacsony árakat határoznának meg, hogy a legrosszabb anyagi helyzetben lévőkön kívül egyetlen méhésznek sem érné meg ezen az árszinten eladni a termékeit – írja a teol.hu.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke azt mondta a megyei hírportálnak, hogy a méhészek az elszálló költségeiket nem tudják érvényesíteni az értékesítések során. A szakember itt a nagy tételben, hordókban való felvásárlásra utalt. Ezt megerősítette Nagyernyei Attila, a Tolna megyei méhészegyesület elnöke is. Tájékoztatása szerint ennek az az oka, hogy ismét rengeteg, megkérdőjelezhető minőségű kínai méz érkezett az unión keresztül a piacra, ami kedvezőtlen hatást gyakorolt a hazai felvásárlási árakra.

Nemrégen tetten értek egy hazai mézkereskedőt, aki facéliamézet küldött a boltok polcaira akácméz néven. Akkor derült ki a nagy átverés, amikor az ellenőrök mintát vettek belőle. A csaló 25 millió forintos büntetést kapott.

A legtöbb élelmiszerhez hasonlóan a méz is sokat drágult az elmúlt hónapokban. 

A boltokban 5 és 7 ezer forint közötti összeget kérnek el érte, a piacokon pedig kilogrammonként 2-3 ezer forintba kerülnek a különböző mézfajták.

Ugyanakkor a forgalmazók harminc százalékkal olcsóbban próbálják megvásárolni a mézet a termelőktől.

Kisebb lehet a méztermés jövőre

A portál megtudta azt is, hogy az előállítási költségek jóval nagyobb mértékben emelkedtek, mint ami a kész termékek árában realizálható. A felvásárlási árak mélyrepülése és a felvásárlás stagnálása hosszú távon sok nehézséget idézhet elő a termelők számára. A nyári virágpor mennyisége csökkent, valamint a cukor beszerzésével kapcsolatban is jelentős problémák adódtak, így a méhészek jóval kisebb méhállománnyal várják a következő évet, ami a méztermést is negatívan befolyásolhatja.

(Borítókép: Oláh Tibor / MTI)

Rovatok