Index Vakbarát Hírportál

Feltalálták az ételfutárok az előfizetést: súlyos ezresek maradhatnak a zsebben

2022. december 1., csütörtök 17:39 | egy éve frissítve

Szerda délután élesedett a Wolt+ szolgáltatás, amely előfizetős ugyan, a gyakran rendelők mégis sokat tudnak spórolni vele. Mégpedig azért, mert az előfizetők havi 1490 forintért a csatlakozó éttermekből és üzletekből korlátlan számban tudnak szállítási díj nélkül rendelni. Az első hónap a „beetetésé”, ugyanis az egy próbaidőszak, amely alatt bármikor le is mondható az előfizetés.

Mint a Wolt központjában megtudtuk, ez a havidíj általában két-három rendelés kiszállítási díja, így akik ennél gyakrabban rendelnek, már tulajdonképpen spórolnak.

Ez annyira szép, hogy illik jönni annak, hogy: 

Csakhogy!

Annyira azért mégsem feketeleves ez a csakhogy, mert az ingyenes kiszállítás akkor él, ha a megrendelő éttermekből minimum 3000 forint értékben rendel, ez az alsó limit az áruházak esetében 5000 forint. Ja, és van egy távolsági limit, a kiszemelt vendéglátóipari egységtől, üzlettől számított négy kilométer sugarú körben lakjon a megrendelő.

Az applikáció annyira okos, hogy erre figyelmezteti is a felhasználót, bár ma már nehéz úgy bemenni egy boltba, hogy 5000 forint alatt fizessünk, már ha nagybevásárlásra gondolunk, mert apróságokat minek rendelni.

Ha mégis úgy döntünk, hogy a limit alatt maradunk, akkor a kiszállítási díj az adott étterem szállítási díját kell kifizetni.

A Wolt+-hoz a felhasználók a honlapon vagy az alkalmazásban tudnak csatlakozni. 

Még csak Budapesten

A Wolt mára egy olyan szolgáltatássá vált, amelyet vásárlóink rendszeresen, akár hetente több alkalommal is használnak arra, hogy otthonról, sorban állás nélkül vásároljanak, vagy ebédet, vacsorát rendeljenek. 

Fontos számunkra, hogy a Wolt a jelenlegi gazdasági helyzetben is megfizethető szolgáltatás legyen: a Wolt+ elindításával az a célunk, hogy vásárlóink továbbra is élvezhessék a Wolt kényelmét, miközben a házhoz szállítási díjon minden egyes rendelés során pénzt takarítanak meg

– mondta Sabjányi László, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Wolt+ egyelőre Budapesten elérhető, a Wolt azon dolgozik, hogy a jövőben az ország többi részén is elinduljon a szolgáltatás. 

Ez fontos lépés afelé, hogy a Wolt valóban egy olyan platform legyen, amely a vásárlók számára kényelmesebbé tudja tenni a mindennapi életet

– tudtuk meg Tajta Ákostól, a Wolt közép-európai régióért és balti államokért felelős ügyvezető igazgatójától.

A Magyarországon most elindított szolgáltatás több más országban – Finnországban, a balti államokban, Csehországban és Szlovákiában – már működik. A tapasztalatok alapján az előfizetés mindenütt gyorsan népszerűvé vált.

Már az induláskor több mint 700 helyről rendelhetnek az előfizetők.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok