Index Vakbarát Hírportál

Benzinhajsza: van, ahol már napok óta nem lehet tankolni

2022. december 5., hétfő 16:18

Több forrásból is úgy értesültünk, hogy hétfőn még az eddigieknél is súlyosabbá vált az üzemanyaghiány. Sok helyen már piaci áron sem lehet hozzájutni a benzinhez vagy gázolajhoz. Erről olvasói fotók és levelek is tanúskodnak.

Az üzemanyaghiány több tényező együttállásának tudható be. A legfontosabbak azok, hogy külföldről az árstop miatt nem éri meg importálni benzint, közben pedig a hazai termelés is csökkent amiatt, hogy a Mol százhalombattai olajfinomítója továbbra sem működik. Az okokat részletesen ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Hétfőn úgy értesültünk, hogy a helyzet az utóbbi napokban és órákban csak rosszabbá vált. Egyik olvasónk például azt írta, hogy több helyen is kaotikus állapotok uralkodnak a benzinkutaknál.

„Óbudán, a Királyok útjai benzinkúton sorban állnak az emberek  A sor visszatorlódik az útra. […] Ezt tapasztaltam a budakalászi Auchannál is. Ott majdnem a McDonald’sig állt a sor” – vázolta, hozzátéve:

benzin körülbelül szombat óta nincsen. Már csak gázolaj van.

Másik olvasónk arról számolt be, hogy a hűvösvölgyi OMV-kúton teljesen kifogytak. 

Itt már pici benzin sincs, üres a kút!

– írta, miközben fotót is mellékelt erről: 

Volt olyan olvasónk, akinek a nyolcadik kúton sikerült tankolnia. Volt, aki szóvá tette, hogy a sorban állók közül nagyon sokan nem is azért tankolnak, mert szükségük van rá, hanem mert el akarják tartalékolni az olcsó üzemanyagot. És vannak olyanok is, akik még egyáltalán semmilyen problémát nem tapasztaltak a tankolással a saját lakhelyükön. 

A TotalCar autós magazin vasárnap óta már percről percre követi és gyűjti azt, hogy pontosan mely kutak fogytak ki. Vannak olyan helyek, ahol a benzin ürült le, és vannak olyanok, ahol a gázolaj. A teljes lista itt megtekinthető, valamint a portál egy Google Térképet is készített azokról a helyekről, ahol még biztosan lehet tankolni.

Megkérdezték a kormánypárti politikusokat, hogy ők tudnak-e tankolni

Csák János kulturális és innovációs minisztert az ATV kérdezte meg az Országgyűlés épületében arról, hogy neki sikerült-e tankolnia az utóbbi időben. 

Igen, járom a vidéket is, és mindenütt

– hangzott a válasz, amelyben arra is kitért, hogy neki miniszterként, a szolgálati autóba nem jár a 480 forintos üzemanyag.

Kontrát Károly képviselő a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnök mondta, hogy Pápáról jött, és tudott tankolni. Ugyanezt mondta Hoppál Péter kulturális államtitkár is, aki úgy fogalmazott: 

Vidéken, Baranyában nálunk még teljesen rendben tudtam tankolni.

Hoppál ugyanakkor elismerte, hogy Pécsett a sofőrének már egyszer meggyűlt a baja, mivel ott nem minden kúton volt üzemanyag. Ezzel szemben a Pécs körüli településeken mindenhol volt üzemanyag.

Menczer Tamás külügyi államtitkár ugyanerre a kérdésre azt mondta: a felesége a hétvégén tankolt a budapesti agglomerációban, és nehezen tudott tankolni. Több töltőállomást is végig kellett látogatnia, végül Budapesten sikerült neki. „Dízelt tankolt, körülbelül a harmadik benzinkútnál. Budakeszin laknak, ott a benzinkúton nem talált, ezért bejött Budára” – mondta.

Meddig marad az árstop?

Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter alig néhány napja beszélt az Indexnek arról, hogy az ellátáshiány miatt veszélybe kerülhet az üzemanyagárstop is.

Hasonló álláspontot képviselt a múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki azt mondta: csak akkor tudják fenntartani az árstopot, ha a Mol garantálni tudja, hogy az ország ellátása biztonságban van. Mindezek mellett a kormány egyelőre nem tett semmilyen bejelentést arról, hogy eltörölné a szabályozást.

Ráadásul a hétvégén az Európai Unió és a G7-csoport megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását. Szakértőket kérdeztünk a döntés várható hatásairól és a Magyarországon érvényben lévő benzinársapkáról.

Ön is látta? Van fotója vagy videója?
Küldje el nekünk!

(Borítókép: Olvasónk, Levente)

Rovatok