Index Vakbarát Hírportál

Kiszámolták, mennyivel drágább az autó a tömegközlekedésnél

2022. december 18., vasárnap 13:36

Az üzemanyagárak megváltozása miatt most még inkább érdemes lesz a közösségi közlekedést választani. A vonatokra és autóbuszokra érvényes, adott viszonylaton, meghatározott időszakon belül korlátlan utazást biztosító bérletek ugyanis továbbra is jóval olcsóbbak, mint az autóval történő ingázáshoz szükséges üzemanyag.

A MÁV–Volán-csoport utasszáma elérheti a 710 milliót 2022 végére. Ahhoz, hogy még többen szokjanak át, és kedveljék meg a vasúttal vagy a busszal való utazást, nemcsak utasbarát, de az autósok számára is vonzó menetrendi év vette kezdetét december 11-től a MÁV szerint. Az újdonságok attraktívabb része a főváros agglomerációját – különösen az észak-pesti térség vonzáskörzetét – érinti, de a forgalmasabb elővárosi és távolsági vonalakon az üzemidők is kitolódtak, illetve a hétvégi vonatközlekedés is sűrűbbé vált.

az ingázás nagyjából háromszor annyiba kerül azoknak, akik autóval járnak dolgozni, szemben a közösségi közlekedést választókkal.

Még akkor is legalább feleannyiból ki lehet jönni, ha városi helyi bérletet kell váltani a vasúti vagy a buszbérlet mellé. Az autózást pedig a rendszeres fenntartási költségek vagy parkolási ráfordítások is drágábbá teszik.

Összehasonlították az autó- és a tömegközlekedés költségeit a következő szakaszokon:

Olcsóbb alternatívák

A Budapest és Győr közötti távolság 140 kilométer, egy retúr vonatjegy 6050 forint. Ebből 9 liter üzemanyag tankolható, amivel nem járható meg a Budapest–Győr-út oda-vissza autóval. Ehhez 22,4 liter üzemanyag szükséges, ami 15 ezer forint.

A Budapest és Debrecen közötti út 220 kilométer, a retúr vonatjegy 9210 forint. Ebből 13,6 liter üzemanyag vásárolható. Egy debreceni autós oda-vissza útjához azonban 35,2 liter üzemanyag szükséges, ami 23 584 forint.  

Szeged és Hódmezővásárhely 28 kilométerre van egymástól, 8 literes fogyasztás esetén 2,24 liter üzemanyag kell az úthoz, ami 1500 forint, míg TramTrainnel a zónajegy 465 forint, amiből még egyliternyi sem tankolható a gépkocsiba.

Bérlet esetén a legdrágább és a legtöbb helyre alkalmas kombinált zónabérlet 21 200 forint. Ebből 31,6 liter tankolható, és 14 útra elegendő, egy ingázó esetében ez egyheti utazásnak felel meg. Kocsival az ingázás pedig 60 032 forintból oldható meg egy hónapban.

Autóval 7 nap alatt elingázzák a havibérlet árát

A buszbérletek ára is általánosságban harmadannyiba kerül, mint a napi autós ingázás üzemanyagköltsége.

Aszódról Budapestre egy teljes árú dolgozói bérlet (40 kilométer) 28 500 forintba kerül (Aszódi vasútállomás és Budapest Stadion autóbusz-állomás között).

28 500 forintból 42,5 liter üzemanyagot lehet tankolni, ez az adott autó fogyasztásától függően körülbelül 530 kilométerre elég.

Míg a bérlettel egy hónapig korlátlanul lehet utazni, addig autóval ezt az összeget nagyjából 7 nap alatt „elingázzák” a fővárosba utazók.

A Budapest és Százhalombatta közötti távra 21 400 forintot kell kifizetni a buszbérletért. Ugyanezt a 30 kilométeres távot 64 320 forintos üzemanyagköltséggel lehet megtenni a havi ingázások során.

A vasúti és autóbuszos helyközi közlekedés alaptarifái 2012 óta változatlanok.

Egyes regionális vonalakon az országos árakhoz képest 25 százalékos kedvezménnyel lehet utazni 2014 óta. A kormány elérhetőbbé, az autós közlekedés valódi alternatívájává akarja tenni a tömegközlekedést az ország egészén, ezért megyebérlet bevezetését tervezik.

Rovatok