Index Vakbarát Hírportál

Az Agrárminisztérium meghosszabbítja a kamattámogatási programot

2022. december 28., szerda 13:20

Az aszály által sújtotta mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-ig történő meghosszabbításáról született döntés – derült ki a minisztérium sajtóközleményéből.

A minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy „az idei évben tapasztalható, történelmi léptékű aszályhelyzet, az energia- és takarmányárak robbanásszerű emelkedése komoly terheket jelentenek a gazdálkodóknak”.

Ezért az agrárvállalkozások számára bevezetett kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét 2023 első negyedévében is biztosítja az agrártárca.

Az Agrárminisztérium leszögezi: az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű kamattámogatással segített konstrukcióját állattartók és az igazoltan aszálykárral érintett növénytermesztők vehetik igénybe. A mostani döntéssel a megkötött hitelszerződések hatálybalépési idejét 2023. március 31-ig meghosszabbítják.

Az állami kamattámogatás mértéke legfeljebb 14 százalék. A hitelek induló éves kamatterhe a kamattámogatás figyelembevételével ugyancsak nagyon kedvező, jelenleg 6-7 százalékos mértékű. Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel normál kamattámogatás mellett természetesen ezen időpontot követően is igényelhető lesz – hívják fel erre a figyelmet.

Egyben a tárca tájékoztat arról, hogy az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel alapkonstrukciójához kapcsolódóan is fontos változás történt azzal, hogy az Európai Bizottság jelentősen megemelte az ukrán–orosz konfliktus miatt kialakult gazdasági nehézségek enyhítését szolgáló, korlátozott összegű támogatások keretösszegeit és a támogatások odaítélhetőségének határidejét.

Ezért a 2023. december 31-ig hatályba lépett Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel rendelkező vállalkozások is a magasabb keretösszeg

– élelmiszer-termelők, illetve mezőgazdaságitermék-feldolgozó, -forgalmazók esetében kétmillió euró, a mezőgazdasági termelők esetében 250 ezer euró, a halászati ágazat esetében 300 ezer euró terhére lehet igénybe venni a konstrukcióhoz kapcsolódó kamat- és kezességidíj-támogatást.

„Az államilag támogatott forgóeszközhitel-programok hozzájárulnak a történelmi léptékű aszály által okozott károk következményeinek enyhítéséhez. A mezőgazdasági termelés folyamatosságának biztosítása az élelmiszer-ellátás biztonságának megőrzése érdekében elengedhetetlen” – zárja a sajtóközleményét az Agrárminisztérium.

Rovatok