A spanyol kormány kedden bejelentette: eltörli az alapvető élelmiszerek áfáját, hogy ellensúlyozza az országban tapasztalható hirtelen áremelkedést. Ezenkívül kétszáz eurós támogatást nyújtanak a legszegényebb családoknak.
A bejelentések egy új, összesen tízmilliárd euró (nagyjából négyezer milliárd forint) értékű intézkedéssorozat részét képezik. Ezzel 45 milliárd euróra (nagyjából húszezer milliárd forintra) emelkedett a spanyol kormány által idén hozott intézkedések teljes összege, amelyekkel az infláció robbanásszerű növekedését próbálják megfékezni – közölte Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az év utolsó, keddi sajtótájékoztatóján.
Az új intézkedések középpontjában az élelmiszerárak állnak, amelyek novemberben 15,3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Magyarországon ugyanabban a hónapban 22,5 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest, az élelmiszerek esetében pedig 43,8 százalékkal. A teljesség kedvéért: a magyar lakosságnak továbbra is hatósági áron van biztosítva a kristálycukor, a búzafinomliszt (BL 55), a finomított napraforgó-étolaj, a házi sertéscomb, a csirkemell, a csirke far-hát, a csirkehát, a csirkefar, a csirkeszárnyvég, az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 százalék zsírtartalmú tehéntej, a tyúktojás, valamint az étkezési burgonya az újburgonya kivételével.
Fontos azt is kiemelni, hogy Spanyolország energetikai kitettsége jóval alacsonyabb Oroszország felé, mint Magyarországnak. Tehát a spanyolok helyzete teljesen más geopolitikailag és a lehetőségek terén is.
A spanyol miniszterelnök a Le Monde beszámolója szerint úgy fogalmazott, hogy
a következő hat hónapban az áfa négy százalékról nulla százalékra csökken minden alapvető szükségleti cikkre, és ez olyan termékeket érint, mint például a kenyér, tej, sajt, gyümölcs, zöldség vagy gabona.
Ahol nem törlik el a forgalmi adót, ott is csökkentést hajtanak végre: az olaj és a tésztafélék áfája tíz százalékról öt százalékra csökken.
„Nem lesz áfacsökkentés” – jelentette be legutóbb múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök, amikor azt is ismertette, hogy kiterjeszthetik a fiatalok szja-mentességét. Ezt a kormány korábban többször is egyértelművé tette. Gazdaságpolitikai felfogásától egy teljes körű, forgalomtípusú adócsökkentés teljesen idegen és váratlan lenne.
A másik intézkedés értelmében, amelyet kedden fogadott el a spanyol kormány, a legfeljebb évi 27 000 eurós jövedelemmel (ami közel 11 millió forintot jelent) rendelkező családok 200 eurós kedvezményt kapnak (nagyjából 81 ezer forintot), hogy „kompenzálják az élelmiszerárak emelkedését”. Ugyanakkor a jelenleg minden autós számára elérhető, literenkénti 20 centes üzemanyag-kedvezményt január 1-jétől az infláció által leginkább érintett ágazatokban dolgozó szakemberek – nevezetesen a fuvarozók, a mezőgazdasági termelők, a hajózási társaságok és a halászok – számára tartják csak fenn.
A spanyol kormány emlékeztetett arra, hogy az orosz–ukrán háború kirobbanása óta növelte a segélyeket, hogy megpróbálja megfékezni az inflációt, amely Európa-szerte tapasztalható. Ez júliusban 10,8 százalékos csúcson tetőzött Spanyolországban, ami 38 éve a legmagasabb szint volt, az infláció fokozatosan 6,8 százalékra lassult novemberben – ellentétben Magyarországgal, ahol folyamatosan növekvő pályán van.
(Borítókép: Pedro Sánchez, Spanyolország miniszterelnöke év végi sajtótájékoztatóján a madridi La Moncloa-palotában 2022. december 27-én. Fotó: Pierre-Philippe Marcou / AFP)