Index Vakbarát Hírportál

Változás az élen: már Csányi Sándor a leggazdagabb magyar

2022. december 28., szerda 08:40

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója olyan sikeresen tudta tovább növelni a vagyonát, hogy rögtön az élre állt.

A Forbes közzétette a 2022-es milliárdoslistát, amelyből megtudható, hogy kik jelenleg Magyarország leggazdagabb emberei. Ilyen a gazdaglistán még sosem történt meg, hogy egy milliárdos becsült vagyona meghaladja az 500 milliárd forintot, ez pedig Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának sikerült elsőként. Ezzel pedig rögtön az élre is tört és listavezető lett. Az elemzés értelmében a növekedés oka a Bonafarm-csoport volt, amely számítások szerint 20 százalékkal növelte értékét egy év alatt.

A jelenleg becsült vagyona 541,6 milliárd forint, több mint 70 milliárddal növelte vagyonát az elmúlt egy évben.

A második helyen Felcsuti Zsolt végzett a 468,6 milliárd forintos becsült vagyonával – írja a Forbes. Az MPF Holding növekedése meglátszik a milliárdos becsült vagyonán is, így ez az első év, hogy a második helyen végez a hazai milliárdoslistán, amivel ő a harmadik ember, aki a globális gazdagsági listán Magyarország neve alatt szerepel. 

A harmadik helyen Mészáros Lőrinc és családja áll, a becsült vagyona 436,5 milliárd forint. A gazdasági lap felhívja a figyelmet arra, hogy a vagyonának csökkenésében jelentős szerepe van annak, hogy Mészáros Lőrincnek nagy a tőzsdei kitettsége, tavalyi vagyonának mintegy 25 százalékát ez tette ki. Tőzsdei vagyona a részvényárfolyam aktuális állapotától függően durván 50–55 milliárddal ér kevesebbet, mint tavaly ilyenkor.

Utánuk az alábbi személyek következnek a sorban:

(Borítókép: Csányi Sándor. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok