Index Vakbarát Hírportál

Közel kétmilliós Casco, kötelező egy majdnem 100 éves autóra

2022. december 29., csütörtök 16:52

Egy Mercedesre közel évi 1,9 millió forint cascodíjat fizet a tulajdonosa, a legidősebb kötelezővel rendelkező autó pedig 1923-ban készült – derül ki a netrisk.hu összeállításából, amely a jelenleg is élő szerződések alapján mutatja be az idei biztosítási legeket.

Bár jellemzően az átlagdíjak állnak a biztosítási hírek középpontjában, az év vége apropóján a Netrisk a biztosítási legekről készített összeállítást, amely a még élő vagy az idén megkötött szerződések alapján mutat be figyelemre méltó számokat a lakás-, autó- és utasbiztosítások piacáról.

Autómárkák sorrendben

A kötelező felelősségbiztosítások (kgfb) esetében a legrégebbi, élő kötelezővel rendelkező autót 1923-ban gyártották, azaz jövőre ünnepli a századik születésnapját. A casco esetében pedig a legöregebb autó évjárata 1989-es, de

egy 2021-es Mercedes is kiemelkedik a mezőnyből. Ennek az éves cascobiztosítási díja majdnem 1,9 millió forint, ez havi átlagban több mint 158 ezer forintos tételt jelent.

A legidősebb, cascós autótulajdonos 92 éves, a legfiatalabb pedig 18, míg a kgfb-szerződéseknél 16 és 97 év közöttiek a szerződéssel rendelkezők.

A márkákat nézve a kgfb-szerződéseknél az Opel áll a márkarangsor élén, majd a Suzuki, a Ford és a Volkswagen következik. A cascobiztosításoknál pedig a Suzuki a listavezető, a második a Ford, megelőzve a Toyotát és az Opelt.

„A hivatalos adatok szerint a tavalyi több mint négymilliós autóállomány 52 százalékát adják ezek a márkák. Az autóárak és a szervizköltségek emelkedése, valamint a fokozódó autóforgalom miatt a személygépkocsik kgfb-átlagdíja is emelkedett idén, 47 292 forintra a 2021-es 47 035 forintról” – mondta Besnyő Márton, a netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

2,2 milliárdtól a Kajmán-szigetekig

A lakásbiztosítási számokból az látszik, hogy

2,2 milliárd forintos a legértékesebb, ma is élő szerződéssel rendelkező ingatlan, miközben a másik oldalon egy olyan ingatlan áll, amelynek mindössze 1,4 millió forint az értéke.

Ingóság esetén volt, aki közel 224 millió forintra kötött biztosítást, míg a másik véglet ötvenezer forint volt.

Az utasbiztosítások esetében sem maradtak el a rekordok: a toplista tetején egy igazi világutazó áll több mint negyven szerződéssel. Érdekes továbbá az az országlista is, ahova mindössze egy-egy utasbiztosítást kötöttek. Ilyen desztináció többek között Bissau-Guinea, Haiti, Libéria, a Marshall-szigetek, Suriname, a Kajmán-szigetek és Vanuatu.

(Borítóképünk illusztráció. Fotó: Ralph Orlowski / Getty Images)

Rovatok