Index Vakbarát Hírportál

Aki most kezd kriptózni, ezzel legyen tisztában

2023. január 6., péntek 12:55

A kriptopiac működését érintő alapelvek újragondolását, a piaci szereplők és a kormányok közötti párbeszédet sürgeti Changpeng Zhao, a Binance vezérigazgatója, főbb feladatának pedig a felhasználók védelmének növelését és az átláthatóság erősítését tartja.

A világ vezető blokkláncökoszisztéma- és kriptovaluta-szolgáltatója, a Binance vezérigazgatója visszatekintve úgy összegzett, hogy 2022 komoly kihívások elé állította az iparág szereplőit, nagynevű és jelentős szereplők omlottak össze, így legutóbb az FTX is.

Az állóképesség éve

Changpeng Zhao szerint azonban nem a csődök és a likviditási válságok szemszögéből kell megítélni az iparágat. Ezek az események megtisztuláshoz, jobb, biztonságosabb termékekhez és szolgáltatásokhoz vezetnek, ahogy ez a pénzügyi szektorral is történt 2008-ban. Fontos, hogy a Binance és más szereplők ellenállónak bizonyultak, a kriptovaluták használata nem csökkent, ezért 2022-t az állóképesség évének nevezte.

Jóslata szerint a kriptopiac hamarosan, még 2023-ban magához tér, a Binance pedig megerősödve kerül ki ebből a válságból.

Az optimizmusát a szakember többek között arra alapozza, hogy továbbra is érkeznek majd olyan innovációk, amelyek bizonyítják, szükség van a kriptoipar termékeire és szolgáltatásaira. Ezt azzal is alátámasztotta, hogy 2022-ben olyan nagynevű piaci szereplők is a blokklánc-technológiára alapuló megoldásokat vezettek be, mint

Zhao hangsúlyozta, a Binance most az építkezésre és az innovációra koncentrál, tovább bővíti munkavállalóinak számát.

Már 7500 ember dolgozik a cégnél, akik több mint száz nemzetet képviselnek, több mint 120 millió felhasználót szolgálnak ki világszerte.

CZ elismerte, annak érdekében, hogy a felhasználók és intézmények bizalmát helyreállítsák a kriptovaluták iránt, szükség van a piac működését érintő alapelvek újragondolására, párbeszédre a piaci szereplőkkel, kormányokkal, a nemzeti és nemzetközi bűnüldöző hatóságokkal, növelni kell a felhasználók védelmét és az átláthatóságot. Éppen ezért ők a korábbi 500-ról 750-re növelték a biztonságért és a compliance területért, azaz a megfelelőségért dolgozó munkatársak számát.

Edukáció és építkezés

Ugyanakkor kiemelte, 2021-ben a kriptovaluták tranzakcióinak mindössze 0,15 százaléka volt köthető valamilyen törvénytelen tevékenységhez. Tavaly ugyanakkor a biztonságért és felderítésért felelős csapatuk 47 ezer rendőrségi megkeresésre reagált, több mint 70, kiberbűnözés elleni workshopban vett részt.

A jövőben a Binance platformján a felhasználók hozzáférést kapnak azokhoz a dokumentumokhoz, amelyek igazolják pénzeszközeik meglétét, valamint nyilvánossá teszik a cég saját tartalékait is.

Az iparág egyik legszigorúbb felhasználóazonosító rendszerét vezetik be.

Hangsúlyozta az edukáció fontosságát, példaként a Binance Akadémiát említette (amely már magyarul is elérhető), itt ingyenesen nyújtanak képzést a blokklánc-technológia és a Web3 iránt érdeklődőknek. Az oldalt eddig 26 millió ember használta, 73 egyetemre juttatták el, ezzel több mint 5500 hallgatót tudtak megszólítani.

Még mindig tapasztaljuk a tavalyi események utóhatásait a piacon, ám a kriptoárak rendkívül ellenállónak bizonyultak. Függetlenül attól, hogy a piac egy hónapon vagy egy éven belül lendül fel újra, mi a nyerő oldalon leszünk, egy folyamatosan erősödő iparág meghatározó szereplőjeként

– jelentette ki Changpeng Zhao.

(Borítókép: Changpeng Zhao. Fotó: Akio Kon / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok