Index Vakbarát Hírportál

Index-infó: Nem akarja leváltani Matolcsy Györgyöt a kormány

2023. január 7., szombat 15:30 | aznap frissítve

Az mfor.hu információi szerint a kormányon belül felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén váltás szükséges. A kormány szerint azonban nincs ilyen tervezet, mindez szemenszedett hazugság.

Emlékezetes, hogy Matolcsy György egy hónappal ezelőtt egy kemény beszédben ment neki a magyar kormány szerinte elhibázott gazdaságpolitikájának. Megnyilatkozása felkavarta a hazai közéletet, ráadásul a jegybank elnöke nem először olvasott be a kormánynak.

Az mfor.hu értesülése szerint mindezt a kormányban és annak környékén is kezdik megelégelni. Orbán Viktor köreiből sokan úgy érezhették, hogy Matolcsy ezzel a beszédével (ismét) a neki „ételt adó kézbe harapott”, és emiatt

egyre többen követelik a jegybank elnökének távozását. 

A beszédet és Matolcsy György más lépéseit, például a különféle kormányprogramszerű javaslatcsomagok – pl.: 330 pontos Versenyképességi Program, Fenntartható egyensúly és felzárkózás 144 pontja – összeállítását  sokan úgy értelmezték, hogy Matolcsy jegybankelnökként túlterjeszkedett a feladatkörén.

És nem is minden alap nélkül, mivel ennyire éles kritikát a kormányról nem gyakran mondott a jegybankelnök, még olyan helyzetben sem, amikor nem volt baráti a viszonya az adott kormánnyal. Pláne nem egy olyan nehéz gazdasági helyzetben, mint amilyenben Magyarország december elején volt az energiaválság és az Európai Bizottsággal az uniós forrásokról folytatott viták közepette. 

Az mfor.hu ugyanakkor megjegyezte:

a jegybanktörvény értelmében Matolcsy Györgyöt a szó szoros értelmében leváltani nem lehet,

csak akkor kerülhet a helyére valaki, ha ő maga mond le. Ugyanakkor ha magát az MNB-t átszerveznék, és átszabnák a jegybank feladat- és hatáskörét, akkor arra hivatkozva még 2025 márciusa, tehát Matolcsy mandátumának lejárta előtt is elérhetnék, hogy új elnököt kelljen választani. 

Varga Mihály a jegybank élén? 

Az mfor.hu szerint már van egy ilyen tervezet, amelynek értelmében az MNB elnöke a most pénzügyminiszterként dolgozó Varga Mihály lehetne. Ebben az esetben a Pénzügyminisztérium megszűnne, és a feladatait a Nagy Márton által irányított Gazdaságfejlesztési Minisztérium venné át, amely ezáltal gazdasági-pénzügyi csúcstárcává válna. 

Ez a konstrukció a 2010 és 2018 közti Orbán-kormányok felállásához lenne hasonlatos, akkor ugyanis szintén nem volt pénzügyminisztériuma Magyarországnak. Volt viszont helyette Nemzetgazdasági Minisztérium, amelynek első minisztere éppen Matolcsy György volt (mígnem 2013-ban ki nem nevezték az MNB élére).

A leírtakkal kapcsolatban kérdéseket intéztünk a Miniszterelnökséghez, valamint a Pénzügyminisztériumhoz is. Amennyiben válaszolnak, frissítjük írásunkat.

A kormány szerint ez szemenszedett hazugság 

Frissítés: az Indexnek a kormány egyik minisztere azt nyilatkozta az ügyben, hogy

A HÍRESZTELÉS NEM TÖBB EGY ROSSZINDULÚ KITALÁCIÓNÁL, SZEMENSZEDETT HAZUGSÁGNÁL. 

Vagyis a kormány cáfolta a jegybankelnök tervezett leváltásáról szóló értesülést. 

(Borítókép: Matolcsy György. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok