Index Vakbarát Hírportál

Eddig tartott a reggeli kávé a forintnak

2023. január 9., hétfő 08:26

Múlt hét pénteken egy jelentősebb menetelés után 395 közelében zárt a forint az euróval szemben. Ma reggel újabb erősödéssel rugaszkodik neki a hétnek a magyar fizetőeszköz, 8 órakor 394,10 forinton jegyezték az eurót.

Erősödött a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti árfolyamához képest. Pénteken 395 közelében zárt a forint az euróval szemben, ezzel négyhavi csúcson járt. A forint árfolyamát leginkább rángató gáz ára csökkent, gyengül a dollár, ráadásul célegyenesbe fordult a brüsszeli források körüli vita is, így több korlát is lebomlott a forint menetelése előtt.

EBBŐL ARRA KÖVETKEZTETHETÜNK, HOGY AKÁR TARTÓSAN A 400-AS SZINT ALATT MARADHAT A MAGYAR FIZETŐESZKÖZ, SŐT AKÁR MEGCÉLOZHATJA A 390 ALATTI SZINTET IS.

Az eurót hétfő reggel 8 órakor 394,10 forinton jegyezték, a dollár jegyzése 368,99 forinton jár, egy svájci frankért pedig 398,75 forintot adnak.

A reggeli erősödés után visszafordult a forint, délelőtt egészen 397,4-ig emelkedett az euróval szemben. A piac most azt találgatja, vajon meddig maradhat még 400 alatt a magyar fizetőeszköz. 10.50-kor némi visszaerősödéssel 396,64 forintot ér egy euró.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok