Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan elbúcsúzhatunk az élelmiszerárstoptól is, fájdalmas lesz

2023. január 11., szerda 06:54

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint meg kell tervezni az élelmiszerárstop kivezetését. Több szakértő, elemző úgy véli, hogy piactorzító az árstop és számos káros hatása van. A kereskedők az árstopos termékekről leeső profitot más termékekbe vezették át, így a nem árstopos termékek ára az egekbe szökött. Szakértők szerint az ársapkák elengedése nagyon fájdalmas lesz az embereknek.

Az Index is beszámolt róla, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azt mondta egy interjúban, eljött az ideje annak, hogy meg kell tervezni az árstopok kivezetését, ami jelenleg egy sarkalatos gazdaságpolitikai feladat.

Az iparkamara vezetője szerint ehhez már a szükséges feltételek is kezdenek összeállni, ilyennek nevezte az infláció és a forint árfolyamának kedvező alakulását, valamint a gazdasági növekedést és a fogyasztás visszaesését is.

Ez mind abba az irányba mutat, hogy újra kell gondolni az ársapkák fenntartását

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Parragh László.

Az iparkamara elnöke arra is kitért, hogy a magyar gazdaság fordulóponthoz érkezett, már látni lehet a kedvező előjeleket, még akkor is, ha ezt jelenleg közvetlenül nem is érzékeli minden cég.

Piactorzító hatás, áruhiány

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint az árstop fenntarthatatlanná vált, sőt súlyosan károsnak nevezte azt, hogy még nem vezették ki. Meglátása szerint minél előbb meg kellene hozni ezt a döntést, hogy ne legyen még nagyobb a baj.

A szakértő azt mondta a Pénzcentrumnak, hogy az árstopnak piactorzító hatása van. Azt elismerte, hogy segítséget jelentett a magyar családoknak, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy rövid időn belül hiány keletkezett bizonyos árstopos termékekből.

Gyorsan kiderült az is, hogy a kereskedők más termékekben igyekeztek realizálni azt a kieső profitot, ami az árstoppal kiesett. Több termék esetében tavaly február óta beszélhetünk árstopról, ami nagy károkat is okozott

– fogalmazott az elemző.

Virovácz Péter hozzátette: ha valóban megtörténik az árstopok kivezetése, az „meglöki” az inflációt, de szerinte ennek a hatása elenyésző ahhoz képest, ha folytatódna a jelenlegi helyzet. A szakértő úgy véli, az infláció 0,2-0,3 százalékos emelkedése nem ellensúlyozza azt, amit jelenleg más termékek árának elszállásával kell elszenvedniük az embereknek egy-egy vásárlás során.

Az árstopos termékekről leeső profitot más termékekbe vezették át a kereskedők

– jelentette ki.

Nem érte el a célját?

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője egyetértett abban, hogy piactorzító és káros az árstop. Szerinte a kereskedelem nem tarthatja fenn a jelenlegi állapotot, és további hiányjelenségekkel kell szembenéznünk, ha nem történik mielőbbi változás. „Egyfelől a hiányjelenség, másfelől a hosszas időhúzás, ami még nehezebbé teszi mindezt, így biztos vagyok abban, hogy hamarosan ki fogják vezetni” – mondta. Szerinte az árstop nem érte el azt a fő célját, hogy csökkenjenek az élelmiszer-kiadások.

Trippon Mariann azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy minden nem árstopos termék ára emelkedett.

Reális esély van arra, hogy az eredetileg meghirdetett áprilisi időpontban most már valóban elköszönhetünk az árstopoktól

– jósolta az elemző a lapnak.

(Borítókép: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok