Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen csökkent a magyarok gázfogyasztása

2023. január 11., szerda 08:59

2021 decemberéhez képest 2022 decemberében a KSH szerint mintegy 24 százalékkal csökkent a magyar lakosság gázfogyasztása, míg villamosenergia-fogyasztásunk 7 százalékkal esett vissza. A jelentős visszaesés az enyhe időjárás mellett a szankciók által okozott energiaár-emelkedés miatti tudatos fogyasztói magatartásnak és a kormányzati takarékossági intézkedéseknek is köszönhető – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022 decemberében összességében közel 24 százalékkal kevesebb földgáz fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban.

Tavaly egész évben a lakossági felhasználók körében 16,6, a gazdasági szereplők esetében pedig 17,2 százalékkal volt alacsonyabb a gázfogyasztás, mint 2021-ben.

Ehhez az Energiaügyi Minisztérium szerint hozzájárult az egyes állami fenntartású intézményeknél elrendelt gáztakarékosság is. A hazai tárolókban még elérhető készlet a fűtési szezon feléhez közeledve, újabb mennyiségek nélkül is mintegy három hónapra lenne elegendő – a korábbi évek nagyobb téli igénybevételével számolva.

Az áramon is spóroltunk

A magyarországi fogyasztás villamos energiából is mérséklődött a tavalyelőtti adatokhoz viszonyítva. Az áramfelhasználás decemberben 7,1, éves szinten pedig csaknem 3 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2021-ben.

A kormány elsődleges feladatai között tartja számon a rezsicsökkentés védelmét, ennek érdekében megnégyszerezte – 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelte – a rezsivédelmi alapot – közölte az EM.

A magyar családok 2022 decemberében is a legolcsóbban jutottak földgázhoz, és a második legkedvezőbb áron kapták az áramot az európai fogyasztók közül. A lakossági felhasználók díjai átlagfogyasztás alatt és felett sem emelkedtek januártól

– összegezte a minisztérium. Hozzátették, hogy a háztartások a teljes fűtési szezonban azonos árakon férhetnek hozzá a legfontosabb energiahordozókhoz, de takarékosabb felhasználással enyhíthetők a szankciós politika okozta ellátásbiztonsági kockázatok is.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)

Rovatok