Index Vakbarát Hírportál

Már nem menő a dolgozók kizsigerelése, az óriások észre is vették ezt

2023. január 11., szerda 18:05

Az új év kezdetével, az egyre inkább ránk nehezedő gazdasági környezetben különösen fontos, hogy Magyarország legnagyobb munkaadói vajon miért olyan népszerűek, és milyen eszközökkel próbálják megtartani a munkavállalóikat. Körképünkben ennek jártunk utána.

Szinte nincs olyan fiatal, aki ne botlott volna bele olyan „sikersztoriba”, hogy ha valaki a rendszerváltás előtt elhelyezkedett, akkor akár élete végéig is dolgozhatott az adott cégnél, az állását szinte semmi sem fenyegette. Sokak családjában vannak efféle történetek, valaki a gyáriparban találta meg a számítását, más valamelyik állami nyomdában dolgozott évtizedeket, hogy azután minden idejét a családjára fordíthassa. A vadkapitalizmus megjelenésével ugyanakkor mindez megváltozott, így ma már nem ritka, hogy valaki pusztán kedvtelésből vált munkahelyet egy idő után. Ami azonban a legszembetűnőbb, hogy ma már a dolgozóknak nem szükségszerű beáldozniuk mindent a munkahelyükért, a foglalkoztatók is igyekeznek törődni a munkavállalóikkal.

A siker- és profitorientált állami cég

A Magyar Posta Zrt. például mintegy 25 ezer embernek ad munkát, a népszerűségük titka pedig, hogy a vállalat egy siker- és profitorientált állami cég, ahol érdekes, mozgalmas és változatos munka folyik. „Vállalatunk az ország egész területén elérhető, az egyik legnagyobb versenypiaci foglalkoztatóként vonzó munkahely lehet mindazok számára, akik a biztos munkahelyet, szakmai fejlődést, a karriert, a kiszámítható jövedelmet és juttatásokat részesítik előnyben, illetve szeretik a csapatmunkát” – közölte az Index megkeresésére a cég. Hozzátették, a kiemelkedő teljesítményt és szakmai sikert a vállalat ösztönzőkkel és egyéb anyagi elismerésekkel honorálja, így a munkatársak minden hónapban választható béren kívüli juttatásban (cafeteria) részesülnek.

A jutalom fizetése helyett a Magyar Posta inkább a teljesítményösztönzőkre helyezi a hangsúlyt, amely minden munkavállaló számára megjelenik a juttatási csomag részeként. Az állami vállalat ezenfelül kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű munkavállalóira és családjaikra, számukra a Postakürt Alapítvány biztosít különböző támogatásokat.

A négynapos munkahét nem utópia

Dolgozói jólléte kiemelten fontos hazánk másik legnagyobb foglalkoztatója, a Magyar Telekom számára is. A telekommunikációs vállalat válaszából kitűnt, hogy ha nem is teljes egészében nyíltan, de azért jelentős mértékben él az employer branding (munkáltatói márkaépítés) eszközeivel. Ennek jeleként például szem előtt tartják a dolgozók munka és magánélet közötti egyensúlyát, így lehetőséget biztosítanak a home office-ra, valamint kísérleti jelleggel bevezették a négynapos munkahetet.

Emellett a társaság széles körű béren kívüli juttatásokat is biztosít: a cafeterián túl egészségmegőrző szűrővizsgálati lehetőségekkel látják el a dolgozókat, valamint Employee Assistance Programot (egy munkavállalói juttatási program, amely olyan személyes és/vagy munkával kapcsolatos problémák esetén segíti az alkalmazottakat, amelyek hatással lehetnek a munkateljesítményükre, egészségükre, a mentális és érzelmi jólétükre) működtetnek. Jövőre pedig a 35 év alatti fiatal munkavállalók pluszszabadnapokat kapnak, így számukra az eddigi 21 helyett már 25 szabadnap jár majd évente.

A cég az édesapákra is külön figyelmet szentel, ezért a törvényi mértéken felül további 10 nap apaszabadságot biztosít nekik.

És ezzel még nem ér véget a társaság által alkalmazott, a munkavállalók jóllétét szolgáló eszközök sora. A cég ugyanis egy társasági szintű segélyezési rendszert is működtet, mellyel a nehéz élethelyzetbe kerülő kollégáikat támogatják. A Magenta Összefogás Alapítványon keresztül közös munkatársi összefogással segítik azokat a munkatársakat, akik súlyos, hosszas kezelést igénylő betegséggel és ebből adódó nehézségekkel küzdenek. A Magyar Telekom végezetül megemlítette, hogy az érdekképviseletekkel folytatott idei tárgyalásoknak köszönhetően jövőre összesen 4,2 milliárd forintot fordítanak majd bérfejlesztésre, míg csoportos létszámleépítést egyáltalán nem terveznek. Ezzel a cég minden munkatársa biztonságban érezheti magát.

Fókuszban a munka és a magánélet egyensúlya

Stabilitás, kiszámíthatóság, megbízhatóság – ezt a három legfontosabb érvet osztotta meg az Indexszel a kereskedelem területén az egyik legnagyobb bolthálózatot üzemeltető Spar. Az itthon már több mint 30 éve jelen lévő vállalat ezenfelül a szakmai fejlődési és előrelépési lehetőségeket, a versenyképes bérezést említette azzal kapcsolatban, hogy vajon miért választották a céget több mint 14 ezren munkahelyükül. A holland gyökerű kereskedelmi vállalat emellett folyamatosan motiválja is a munkavállalóit: az elmúlt években változtattak a toborzási és kiválasztási rendszerükön, illetve komoly személyzetfejlesztési és képzési programokat működtetnek.

A világszinten is meghatározó társaság ezenfelül kedvező karrierlehetőséget biztosít a tehetséges és motivált fiataloknak, de a tapasztalt kollégáknak is. Mint ahogyan jelentős figyelem hárul a dolgozók munka–magánélet egyensúlyának fenntartására, azaz a cég a rugalmas munkaidőn túl lehetőséget biztosít az otthoni munkavégzésre is.

Összességében hazánk legnagyobb munkaadóinak kiemelten fontos, hogy dolgozóik a lehető legjobban érezzék magukat, a magánéletükre éppúgy jusson minőségi idejük, mint a munkájukra. Jelentős hangsúlyt fektetnek a tudásra is, melynek elmélyítésére különböző képzéseket és számos karrierlehetőséget biztosítanak. Ami pedig talán a legszembetűnőbb, hogy a nagyvállalatok ma már nem csupán a saját maguk által kitűzött szépen csillogó vállalati célokat veszik figyelembe a mindennapjaik során, hanem a munkavállalók számára szociális védőhálót is biztosítanak.

(Borítókép: A Magyar Posta Zrt. levélfeldolgozó gépsora a budaörsi országos logisztikai központban 2014. december 19-én. Fotó:  Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok