Index Vakbarát Hírportál

Nagy a szórás, hogy melyik város mennyi állami rezsitámogatást kapott

2023. január 11., szerda 21:32

Bár a kormányzat 155 önkormányzatnak ítélt meg összesen 44 milliárd forint rezsitámogatást, az általuk fizetendő szolidaritási hozzájárulás emelkedése ennél az összegnél nagyságrendileg nagyobb. Vannak települések, amelyek kimondottan jól járnak, akadnak, melyeknél a kompenzáció csak a kiadások növekedésének töredékét fedezi, és olyan önkormányzat is van, amely kimaradt a pénzosztásból.

Egy hete hozta nyilvánosságra a kormány, mely önkormányzatok részesülnek a rezsitámogatásból. A 23 budapesti kerületből 17, a 25 megyei jogú város közül pedig 24 részesül dotációban, rajtuk kívül még 114 város kap az összesen 44 milliárd forintból. Ebből az összegből 8 milliárd a kerületeké, 18 milliárd a megyei jogú városoké, a maradék 18 milliárdot osztották szét a többi, 10 ezer főnél népesebb város között − írja összefoglalójában a Menedzsment Fórum

Nem kap a pénzből Budapest III., IV., IX., XI., XV. és XVIII. kerülete, míg a megyei jogú városok esetében Hódmezővásárhely maradt ki a pénzosztásból. A közös pont mindegyikben, hogy ezek az önkormányzatok ellenzéki vezetésűek.

A támogatásban részesülő önkormányzatok között is nagy a szórás. A kiugróan legmagasabb összeggel, csaknem 3,2 milliárd forinttal Debrecen áll az élen, az ezüstérmes Nyíregyháza 1,8 milliárd forinttal követi, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig Szeged áll 1,3 milliárddal. Ugyanakkor a fideszes irányítású Győrnek be kell érnie 254 millió, Székesfehérvárnak pedig 238 millió forinttal. A megyei jogú városok közül a legkevesebbet, 71 millió forintot Esztergom kapja − közölte a lap.

Dézsi Csaba András, Győr kormánypárti polgármestere a Kisalföldnek nyilatkozva elmondta, hogy meglepetéssel olvasták a megítélt összeget, hiszen nem tudják, mi alapján kaptak éppen ennyit.

Rovatok