Index Vakbarát Hírportál

Drágulás ide vagy oda, többen ültek autóba a benzinárstop kivezetése óta

2023. január 15., vasárnap 09:27

Hiába vezették ki az üzemanyagár-korlátozást, a vezetési kedvet nem törte le a benzin és gázolaj árának drágulása. A Budapest Közút Zrt. adatai szerint emelkedett a budapesti közúti járműforgalom.

Mint ismert, december elején, több mint egy év után kivezette a benzinárstopot a magyar kormány. Megszűnt a kedvezményes, literenkénti 480 forintos tankolási lehetőség, miután kaotikus jeleneteknek voltunk tanúi a benzinkutakon. Az elmúlt hónapokban egyre nagyobb méreteket öltött az üzemanyaghiány, a töltőállomások közelében kígyózó sorok voltak  országszerte.

A hatósági ár kivezetése óta folyamatosan drágult az üzemanyag, sokan a szomszédos országokba járnak tankolni, ennek ellenére nemhogy nem csökkent, hanem még nőtt is a közúti járműforgalom Budapesten – közölte Budapest Közút Zrt.

A fővárosi utakon december első két hetében két százalékkal több jármű közlekedett, mint az azt megelőző 14 napban, míg az egy évvel korábbi forgalomhoz képest tíz százalékos emelkedést jegyeztek fel a Népszava szerint.

A KSH adatai szerint a járműállomány nem nőtt ennek megfelelő mértékben, tehát nemcsak többen, de többször is ülnek autóba Budapesten.

A tendencia pedig annak fényében különösen váratlan, hogy az Európai Unióban Magyarországon drágult talán a legnagyobb mértékben a benzin és a gázolaj ára.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok