Index Vakbarát Hírportál

A kormány újabb munkahelyteremtő programot jelentett be

2023. január 17., kedd 13:52

Hat hónapja történelmi csúcsot dönt, azaz meghaladja a 4,7 milliót a foglalkoztatottság, miközben az álláskeresők száma soha nem volt még ilyen alacsony – emelte ki keddi közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár kifejtette, hogy „a veszélyek korába léptünk, ezért mindent meg kell tennünk, hogy a háború és az elhibázott szankciók ellenére is megvédjük a teljes foglalkoztatottságot és elkerüljük a recessziót”. Majd ismertette, hogy ennek érdekében a kormány 17,6 milliárd forintos kerettel indította el újra a „vállalkozások munkaerő-támogatását” és a munkatapasztalat szerzését elősegítő támogatásokat, amelyek több mint 20 ezer álláskereső elhelyezkedéséhez járulhatnak hozzá.

A Vállalkozások munkaerő-támogatása program legfeljebb hat hónapon keresztül támogatja azon munkát keresők elhelyezkedését, akik 25 év alatti vagy legalább 1 hónapja nyilvántartott 25 év feletti álláskeresők.

A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bérköltség 50 százaléka, de teljes munkaidős foglalkoztatás esetén legfeljebb 250 ezer forint havonta. Ez maximálisan tehát 1,5 millió forintos támogatást jelenthet. Az államtitkár kitért arra is, hogy jogosultság esetén a munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatási programokkal együttesen igénybe véve a munkaerő támogatása 9 hónapot is lefedhet, ebben az esetben álláskeresőnként a 3 millió forintot is meghaladhatja az állami támogatás mértéke.

Itt vannak a részletek

A munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatások részleteiről Czomba Sándor kifejtette: a fiatal szakképzettek munkatapasztalat-szerzése esetén a támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegének 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén maximum a hatályos garantált bérminimum kétszerese, azaz havi legfeljebb 592 800 forint.

A támogatással azok a 30. életévüket be nem töltött, utolsó szakképzettségüket 2011-ben vagy azóta megszerzett, nyilvántartott álláskeresők segíthetők, akiket munkaviszony keretében teljes munkaidőben vagy legalább a napi 4 órát elérő részmunkaidőben foglalkoztatnak.

A foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetűek munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatását azon nyilvántartott álláskeresők után igényelhetik a vállalkozások, akik tartósan álláskeresők, vagy 12 hónapon belül gyermeknevelési ellátásban részesültek, vagy 25–30 év közötti pályakezdők, vagy közfoglalkoztatásból a versenyszférába visszavezethetők, vagy 50 év felettiek, illetve alacsony iskolai végzettségűek.

Esetükben a támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegének 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a megállapítás napján hatályos minimálbér 150 százaléka, azaz jelenleg 348 ezer forint. Az új munkahelyteremtő támogatások részletes hirdetményei és pályázati anyagai a foglalkoztatási portálon elérhetők – hívta fel a figyelmet Czomba Sándor az MTI összefoglalója alapján.

Rovatok