Index Vakbarát Hírportál

Több ezer embert rúg ki a Microsoft

2023. január 18., szerda 13:07

Folytatódik a leépítés a technológiai szektorban, ezúttal a Microsoft jelentett be kirúgásokat.

Több ezer munkahelyet szüntet meg a Microsoft, főként a humán erőforrás (HR), valamint a mérnöki részlegen, amelyeknél egyes munkakörök is megszűnhetnek – írja a Reuters.

Az Amazon és a Meta (Facebook) után a Microsoft a harmadik technológiai óriás, amely megszorításokat jelentett be a lassuló keresletre és a romló világgazdasági kilátásokra hivatkozva.

A brit Sky News értesülése szerint

a Microsoft állományának mintegy 5 százalékától, azaz megközelítőleg 11 ezer embertől válna meg.

A Bloomberg úgy értesült, hogy a most tervezett leépítés lényegesen nagyobb volumenű lesz a tavalyihoz képest.

A Microsoft nem kívánta kommentálni az elbocsátásokról szóló híreket.

Tavaly június 30-i adatok szerint a techóriásnak 221 ezer főállású alkalmazottja van – 122 ezer az Egyesült Államokban, 99 ezer pedig nemzetközi szinten.

A Microsoft január 24-én közli legfrissebb negyedéves jelentését a részvényesek felé.

(Borítókép: Rami Amichay / Reuters)

Rovatok